9 találat a(z) BYD cimkére

Cikk

Az amerikai védelmi minisztérium föltette a kínai hadsereggel együttműködő "kínai katonai vállalatok" listájára az e-kereskedelmi óriás Alibabát, az egyik legnagyobb technológiai vállalatot, a Baidut, a BYD elektromos jármű- és akkumulátorgyártót, illetve az ugyancsak elektromos járműgyártó NIO Corporation céget. A feketelistára idén eddig 15 kínai vállalat került föl.

Cikk

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Cikk

Több mint két tucat új jogszabály – kormányrendelet és -határozat, miniszteri rendelet és köztársasági elnöki határozat – jelent meg tegnap este az 56/2025. számú Magyar Közlönyben. A rendelkezések egyebek közt a hitelgondozás, a külképviseleti gazdálkodás előírásait, valamint a bevett egyházak köznevelési intézményei támogatásának, a BYD beruházás, az akkugyártási felügyelet, továbbá a veszélyhelyzet és az államháztartás végrehajtási szabályait, illetve módosításukat tartalmazzák. Az OVB hitelesítette a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.

Cikk

Több mint hárommillió alternatív hajtású járművet (NEV: New Energy Vehicle) értékesített világszerte a BYD, ezzel a NEV-piac világszintű vezetője 2022 után 2023-ban is – közölte az MTI-vel a vállalat csütörtökön.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalék – osztalékelőleg-különbözet szja-ja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Társasházi bevétel adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink