3198 találat a(z) számlázás cimkére

Cikk

A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben, olvasható a GVH honlapján. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett versenyjogsértést, a GVH a beszerzett adatok alapján azonban megállapította, hogy nem álltak fenn a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei az ügyben. A bíróság ezt nem fogadta el, és részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Cikk

Egy cégcsoport (tulajdonosi összefonódás) három cégből áll, melynél a gazdasági vezető egy céghez van bejelentve alkalmazottként. Megbízási szerződéssel vállalkozóként számlázhat-e a másik két cégnek gazdasági tevékenységet, vagy szükséges mindenképpen a bejelentés? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink