10 találat a(z) nyugdíjkorrekció cimkére

Cikk

A friss inflációs statisztikákból kiindulva a Bankmonitor számításai szerint akár 3,5 százalékos évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben. Péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az augusztusi inflációs adatokat. A fogyasztói árak 16,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, míg a nyugdíjas infláció ugyanez idő alatt 17,2 százalékra rúgott. Így már ismerjük az év első 8 hónapjának tényadatait, amelyekre alapozva a kormánynak meg kell határoznia az évközi nyugdíjemelés mértékét – derül ki a Bankmonitor elemzéséből.

Cikk

Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra, sőt, a novemberire sem lehet mérget venni – fogalmazott a Népszavának Farkas András nyugdíjszakértő, akit azt követően kerestek, hogy a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón a Népszava rákérdezett a rendkívüli emelésre. Mint ismert, a több százezer tagot számláló Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a rendkívül magas inflációra hivatkozva legalább 3 százalékos, nyári korrekciót kért januárig visszamenőleg – írja a nepszava.hu.

Cikk

A fogyasztói árak januárban 4,7 százalékkal nőttek, miközben a nyugdíjakat csak 2,8 százalékkal emelték. Ha a kormány nem tudja az inflációt megfelelő mértékben előrejelezni, akkor a novemberi nyugdíjkorrekciót már áprilisban tegye meg! Az LMP törvényjavaslatot nyújt be ennek érdekében – áll az LMP parlamenti frakciójának közleményében.

Kérdés

2019 áprilisában lettem öregségi nyugdíjas. Előtte rokkantsági ellátásban részesültem. A 2019. évi nyugdíjkorrekciót nem kaptam meg. Jár ez nekem?

Kérdés

Az idei évtől megszűnt a saját jogú öregségű nyugdíjas automatikus 0,5 százalékos nyugdíjemelése. A kérdésem, mi a helyzet a korhatár előtti ellátásban részesülőkkel? Ők fizetik és a munkáltató is fizeti a nyugdíjjárulékot a keresetük után. Rájuk vonatkozik az évenkénti nyugdíjkorrekció? Ha igen, ez automatikus, vagy kérelmezni kell?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telefon, internet magánhasználat

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Argentin magánszemély részére John Carpenter-díj

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Behajthatatlan követelés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink