5 találat a(z) munka gyed után cimkére

Cikk

A munkáltató a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságát töltő munkavállaló helyére jogszerűen csak határozott időtartamra alkalmazhat új dolgozót, hiszen csak ebben az esetben tud eleget tenni a jövőbeni foglalkoztatási kötelezettségének. Ezt nem mindig egyszerű megoldani, ugyanakkor a szabályozás kikerülése a fizetés nélküli szabadság megszűnésekor kellemetlen perceket tud okozni, hiszen valakinek meg kell szüntetni a munkaviszonyát, jogszerű felmondási okra hivatkozással. Ugyanakkor a távollét tartama alatt a munkáltató szervezetében is számos változás következhet be. Felhalmozódott szabadság kiadása, bérfejlesztés, felmondási tilalom és korlátozás – mi mindenre kell ügyelni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérném a segítségét. Anyuka 2014. 06. 01-jén munkába áll. Felhalmozott szabadságát kiveszi, valamint a 2014. 06.01-jétől 2014. 09. 30-áig, időarányosan járó szabadságát is, mivel 2014. 09. 30-ai dátummal másik munkahelyre megy dolgozni. A 2014. évi időarányos szabadsága számításaink szerint 10 nap. 31 éves, 3 gyermeke van. Az új munkahelyén járó időarányos szabadságnál elbizonytalanodtunk a gyermekek után járó szabadságok számát illetően. Jár neki gyermekek után a 7 nap? Vagy arányosítani szükséges? Hány nap szabadság jár neki az új munkahelyén? Válaszát köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjárműforgalmazó illetékmentessége

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tartós megbízási jogviszony

Széles Imre

tb-szakértő

Egyszemélyes kft. tagi járulékai

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink