6 találat a(z) kezdő egyéni vállalkozó cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kezdő egyéni vállalkozó hibásan állított be két dolgot az ügyfélkapus nyilvántartásba-vételnél: az áfafizetésnél az általános szabályokat választotta alanyi mentes helyett és főállásúként jelentkezett be, holott 36 órát meghaladó alkalmazásban áll. Van-e lehetőség ezeket javítani, és ha igen, akkor ennek mi a módja? Köszönöm válaszát

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem 2012 óta őstermelő munkaviszony mellett, 2015-ben egy pár hónapig főállású volt. A járulékbevallását úgy készítette el, mintha kezdő őstermelő lenne, a minimálbér alapján. Lehet-e önellenőrzéssel javítani a 8 millió forint alatti bevétel alapján, az őstermelőkre vonatkozó 20 százalékos járulékalapra a bevallást? Köszönöm.

Kérdés

Nem főfoglalkozású, 36 órát meghaladó munkaviszonnyal rendelkező egyéni vállalkozó szja-bevallásában a munkáltatótól kapott M30-as igazoláson szereplő bérjövedelmen, levont szja-előlegen kívül mit töltsön ki, ha még nem "indult be" a vállalkozása, nem keletkezett bevétele a tavalyi év folyamán, így vállalkozói kivét sem volt? Van-e a munkaviszonyban felmerült adókon, járulékokon kívül egyéb kötelezettsége? Egyéb éves bevallási/fizetési kötelezettséggel kell-e számolni?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfa teljesítési és számviteli teljesítési dátuma

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Gépjármű mosás EU-s partner részére

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Termék értékesítési árából támogatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink