10280 találat a(z) határozat cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliekellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által megvalósítandó "+1 fő egyéni vállalkozóknak 2008." című központi program megvalósítás időtartamának és a záró beszámoló benyújtási határidejének módosítására vonatkozó javaslatot.
2. Döntött arról, hogy az 1. pont szeri...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére
lemondására tekintettel
dr. Majorosné dr. Köck Ildikót 2010. február 28-ai hatállyal,
dr. Poremba Juditot 2010. április 30-ai hatállyal,
nyugállományba helyezés iránti kérelmére
dr. Bartháné dr. Csiszár Máriát 2010. augusztus 31-ei hatállyal,
dr. Gesztessy Veronikát 2010. szeptember 30-ai ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 58. § b) pontja, valamint 59. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján megállapítom, hogy
Bódi Gábornak, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárának e megbízatása
2010. február 15-ei hatállyal - lemondásával -
megszűnik.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kormányközi vegyes bizottságok tagjainak és tisztségviselőinek kijelöléséről szóló 2118/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat 3. b) pontja szerinti jogkörömben eljárva
Haraszti Attilát, a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság magyar tagozati titkárát tisztségéből
felmentem, egyidejűleg
Mesterházy Szilviát a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság magyar tagozati titkárává
kinevezem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
1. egyetért a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) bemutatott szövegével,
2. felhatalmazza a pénzügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt az Egyezmény bemutatott szövegének - a megerősítés fenntartásával történő - végleges megállapítására,
3. felhívja a külügyminisztert, hogy az Egyezmé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta az EURES-T Pannonia fejlesztésével összefüggő, 2009-2010. évi EU-s pénzügyi támogatás elő- és társfinanszírozási igényéhez kapcsolódó előterjesztést.
2. Hozzájárul, hogy a Munkaerőpiaci Alap (MPA) foglalkoztatási alaprésze 2010. évi központi kerete terhére
a) az EURES-T ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta az EURES hálózat fejlesztésével összefüggő, 2009-2010. évi EU-s pénzügyi támogatás elő- és társfinanszírozási igényéhez kapcsolódó előterjesztést.
2. hozzájárul, hogy a Munkaerőpiaci Alap (MPA) foglalkoztatási alaprésze 2010. évi központi kerete terhére
a) az EURES-hálóz...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés i) pontjában megállapított jogkörömben, a felsőoktatásról szóló 2005. CXXXIX. törvény 100. §-ának b) pontja alapján, az oktatási és kulturális miniszternek - a fenntartóval egyetértésben tett - javaslatára
dr. Borbély Attilát, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola főiskolai tanárát,
dr. Csanády Etelét, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi docensét,
dr. Hanusz Árpádot, a Nyíregyházi Főiskola főiskolai tanárát,
dr. Hodúr Ceciliát, a Szegedi Tudományegyetem fő...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta a 2010-re megvalósítani tervezett központi munkahelyteremtő, munkahelymegőrző és távmunka támogatási programokra előterjesztett javaslatokat.
2. Döntött arról, hogy
a) a Munkaerőpiaci Alap (MPA) foglalkoztatási alaprésze 2010. évi központi kerete terhére munkahelyteremtő...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta a "Csak legálisan. Hátrányos helyzetűekkel a fekete foglalkozás ellen 2008" című program megvalósítás időtartama záró időpontjának módosítására vonatkozó előterjesztést.
2. Döntött arról, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a program megvalósítás időtartamának záró időpontja 2010...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta a 87/2007. (XII. 18.) MAT határozat II.3. pontban nevesített az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2008. évi "Minősített foglalkoztatási paktumok működésének támogatása 2008" című program megvalósítási- és záró beszámolási határidejének módosítására vonatkozó előterjesztést, és a h...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta az EURES-T Danubius tevékenységeivel összefüggő, 2008-2009. évi EU-s pénzügyi támogatás rész - társfinanszírozási igényéhez kapcsolódó előterjesztést.
2. Hozzájárul, hogy a Munkaerőpiaci Alap (MPA) foglalkoztatási alaprésze 2010. évi központi kerete terhére az EURES-T Dan...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében
1. döntött arról, hogy
a) a Munkaerőpiaci Alap (MPA) rehabilitációs alaprésze 2010. évi központi keretét 1,0 milliárd Ft - ban, azaz Egymilliárd forintban, decentralizált keretét pedig 0 Ft-ban, azaz Nulla forintban határozza meg,
b) a 2011. évre áthúzódó kötelezettségvállalás mértékét a 2010. évi reha...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta a beterjesztett "Az "Út a munkához" program keretében a 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők képzésének támogatását segítők foglalkoztatási támogatása" elnevezésű programról szóló előterjesztést.
2. Döntött arról, hogy az 1. pont szerinti program meg...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. megtárgyalta és elfogadta "A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál 2009" című programnál a megvalósítás időtartamára és a záró időpontjának módosítására vonatkozó előterjesztést.
2. Döntött arról, hogy hozz...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Előleg

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink