2 találat a(z) felmondás próbaidő alatt cimkére

Felmondás próbaidő alatt táppénz esetén Kérdés

Munkaviszony megszüntetése próbaidő alatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban szeretném a segítségüket kérni, hogy van egy problémás dolgozónk, január közepén vettük fel, akit még a 3 hónap próbaidő letelte előtt elbocsátottunk. Ez a dolgozó szinte végig beteg volt, először megfázott, majd elkapott egy vírust. Február közepén pedig munka közben "gyanús körülmények között" leesett a lépcsőn. Azért volt gyanús, mert egyik kollégája ott állt mellette, és látta, hogy a talaj nem volt csúszós, megfelelő cipő volt rajta. A kórházban azt mondták, kibicsaklott a térde. Igazából semmilyen komoly orvosi kezelést nem kapott ezt követően, még március végéig egyéb balesetként vette fel az orvos. Majd március végén volt egy szívműtétje 4 napot volt kórházban. Másoktól hallottuk, hogy a tervezett szívműtétjéig akarta kihúzni betegállományban az időt. Most azért fenyegetőzik perrel, mert azt mondták neki, hogy mivel munkabalesetet szenvedett, nem is lehetett volna megszüntetni a munkaviszonyát próbaidő alatt sem. Ez a nő kétnaponta telefonál, és előáll valamivel, fenyegetőzik, kártérítést követel. Az orvosi igazolásait 4 különböző orvos állította ki. Kérdésünk az lenne, hogy jogszerű volt-e a kiléptetés, és, hogy egy ilyen helyzetben mit tehet egy munkáltató? Kérhet-e felülvizsgálatot a baleset miatt? Meddig vagyunk kötelesek a munkavállalónak referálni állandóan, ami már szinte erőszakos zaklatás lesz lassan? Hogyan lehet ezt leállítani? Köszönettel: Krcsik Eszter

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink