13 találat a(z) erdőbirtokossági társulás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Erdőbirtokossági társulás több éve, kb. 10 éve folyamatosan nyereséget halmoz fel a kapott MVH-támogatásokból. Jelenlegi eredménytartaléka 4 millió forint, plusz a 2017. évi adózott eredménye 3 millió 500 ezer forint. Tehát 2018-ban 7 millió 500 ezer forint az eredménytartalék. A szervezet formájából adódóan jegyzett tőke nincs, tehát az eredménytartalékon kívül nincs más eleme a saját tőkének. Mivel a 2017. év is nagy mértékben nyereséges volt, és a 2018. évben még nagyobb nyereséggel fognak zárni várhatóan, ezért a mostani közgyűlésen osztalék kifizetéséről szavaznának. Osztalékelőleget fizetnének ki a tagok részére a tulajdoni hányad arányában. Kérdésem: az erdőbirtokossági társulás milyen feltételekkel fizethet ki osztalékot, ilyen szempontból ugyanaz vonatkozik rá, mint egy gazdasági társaságra? Kötelező levonni az erdőbirtokossági társulásnak a szja- és ehoelőleget, és bevallani azt a '08-as bevalláson, vagy kifizetheti a "bruttó" összegeket, és majd bevallják és befizetik a tagok az adót és az ehót? Milyen összeg fizethető ki osztalékelőlegként? A 4 millió forint vagy a 7 millió 500 ezer forint felhasználható az eredménytartalék terhére? Egyáltalán kifizethető minden annak ellenére, hogy ez már a korábbi évekről felhalmozódott eredmény? Mielőbbi válaszát előre is nagyon köszönöm! Nagyon fontos lenne a nagyon részletes, mindenre kiterjedő válasz, mert a közgyűlésen hosszan kell várhatóan érvelnem, a lehetőségeket indokolva.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy erdőbirtokossági társulás vezető tisztségviselője vagyok, a társulás tagjaként, megbízási jogviszonyban. Feladatom többek között az erdőterületek időszakos ellenőrzése. Az erdőterületek lakóhelyemtől – ami egyben a cég székhelye is – 20-22 kilométerre találhatók. Kérdésem: lehet-e kiküldetési rendelvényt alkalmazni az utazási költség megtérítésére?

Kérdés

Egy erdőbirtokossági társulat választott tisztségviselőjeként (EBT. Elnök) önálló aláírási joggal látom el a társulat képviseletét és idönként erdőellenőrzési feladatokat is végzek. A társulatnak tagja vagyok, mivel van tulajdonrészem. Eddig heti 6 órás munkaviszonyban láttam el a tisztséget, munkaviszonyban láttam el a tevékenységet. Időközben nyugdijas lettem. A 1708-as bevalláson kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozóként jelentettem a tevékenységet a NAV felé. A NAV nem fogadta el a bevallást, mivel az erdőbirtokossági társulat nem szerepel a Tbj. 4. § c) pontjában felsorolt társas vállalkozások között. Kérdésem: folytathatom-e a tevékenységet egyszerű megbízási jogviszonyban vagy csak munkaviszonyban?

Kérdés

Erdőbirtokossági társulás az előző évi nyereségéből osztalékot akar fizetni a magánszemélyeknek. A kérdés az, hogy milyen adófizetési kötelezettsége lesz a magánszemélynek?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az erdőbirtokossági társulás minden évben Natura 2000 támogatást kapott, az egyik magánszemély erdőtulajdonos kéri ennek kifizetését számára. Milyen módon és formában teheti ezt meg a társulás elnöke? A társulás kettős könyvvitelt vezet, egyszerűsített éves beszámolót készít. Ha a társulás tagja őstermelő, akkor milyen módon fizethető számára bármilyen összeg a társulásból? Köszönöm előre is a válaszát! Papné Galba Márta

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Erdőbirtokossági társulatnál hogyan kell könyvelni a fák újratelepítését? A csemetevásárlás nála beruházás lesz vagy befejezetlen készlet, így hogy az erdő magánszemélyektől bérelt? (Nem vezetünk 6-7-es számlaosztályt!) Mivel a fa folyamatosan nő, évente kell az értékét korrigálni? Ha igen, mi alapján? Vagy végig a bekerülési értéken (beszerzés+beültetés munkadíja) szerepel?

Kérdés

Erdőbirtokossági társulat elnökét be kell-e jelenteni a 1041-esen, és kell-e havonta beküldeni a 08-as bevallást (nullásan) abban az esetben, ha van főállású munkaviszonya, ahol meg izetik utána a járulékokat?

Kérdés

Kérem, válaszukat a következő kérdésre: magánszemély erdőbirtokos közösségben fakivágás és értékesítés során szerzett jövedelmet. Erről csak egy cédulát kapott, így nem lehet tudni, vontak-e vagy kellett-e adót vonni a jövedelméből. Hogyan adózik a fakitermelés? Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Az erdőbirtokossági társulás elnöke feladatait térítésmentesen látja el, vagyis díjazásban nem részesül, biztosítási jogviszonnyal nem rendelkezik. Érvényes őstermelői igazolvánnyal rendelkezik. Eddig fizette a 6 660, illetve a 6 810 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot. Kérdésünk: helyesen a jelenlegi helyzetben mennyi tb-járulékot, és mi után kellene neki fizetni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy erdőbirtokossági társulás, amely hosszú évek óta értékesít egy gazdasági társaság felé, és a vevő részéről a számla kiegyenlítése az elmúlt években kisebb csúszásokkal, de mindig megtörtént, ezért késedelmi díjat sem számoltunk fel soha. A Ptk. 2013. júliustól hatályos módosítása értelmében a késedelmes számlakiegyenlítés késedelmi pótlék felszámítása mellett 40 euró eljárási díj felszámítását irja elő. Kérdésem: kötelező-e a késedelmi pótlék és az eljárási díj felszámítása? Egy későbbi adóellenőrzésnél nem jelenthet-e problémát a késedelmi pótlék felszámításának elmaradása? Köszönettel: TJ

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Részteljesítés vagy időszakos elszámolás?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink