• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Erdei közjóléti létesítmény számvitele

Tisztelt Adózóna! Egy erdőbirtokosság 2017-ben jött létre, egy már működő ebt.-ből való kiválással. A kiválás során a társulat egy vagyonelemet kapott tárgyi eszközök közé, egy erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtott támogatásból felépített kilátót, továbbá pénzeszközöket, eredménytartalékot, valamint a támogatáshoz és a kilátóhoz kapcsolódóan tőketartalékot és passzív időbeli elhatárolást. Fent nevezett támogatást csak erdőgazdálkodó igényelhette, ezért építette meg a kilátót az ebt. és nem a helyi önkormányzat, de már a megépítéskor is tervezett volt, hogy a kilátó támogatási szerződésben előírt tartási kötelezettségének lejártakor az önkormányzat kezelésbe vagy tulajdonba átveszi az építményt. Az ebt. könyveiben sem a tőketartalék, sem a passzív időbeli elhatárolás nem lett feloldva. Most, hogy a tartási kötelezettség lejárt, tárgyalásokat folytat az ebt. az önkormányzattal a kilátó átadásáról. A kilátó bekerülési értéke 30 millió forint volt, jelenlegi nyilvántartási értéke 25 millió forint (évi 6 százalékos értékcsökkenés). Piaci ár megítélését sem az illetékhivatal, sem értékbecslők nem vállalják. A tőketartalék a megvalósításkor kapott támogatás összege, 25 millió forint, a passzív időbeli elhatárolás 5 millió forint, az eredménytartalék jelenleg 1 millió forint. Mi a teendő a tőketartalékkal és a passzív idbőbeli elhatárolással? Kérem válaszukban térjenek ki a kilátó átadása kapcsán a térítésmentes átadásra, illetve arra, ha az önkormányzat a kilátót csak kezelésbe kapja és a tulajdonos az ebt. marad. Köszönettel: Adózóna-olv.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5