5 találat a(z) call center cimkére

Cikk

A szolgáltatóknak megtakarítást, a fogyasztóknak jobb ügyfélélményt biztosít az új technológia. A már rendelkezésre álló technológiákhoz kapcsolódó kedvező tapasztalatok hatására az ügyfélszolgálat az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia (AI) a közeljövőben a legnagyobb változásokat eredményezheti. A United Call Centers (UCC) piaci adatokra alapozott előrejelzése szerint néhány éven belül már Magyarországon is a tranzakciók döntő hányada automatizált, AI által irányított folyamatok mentén zajlik majd, különösen az olyan szabályozott területeken, mint a pénzügyi szolgáltatások, vagy éppen a logisztika – derül ki a UCC sajtótájékoztatójából.

Cikk

A multik mellett ma már egyre több KKV is kiszervezi a call centerét. Noha évtizedes távon a mesterséges intelligencia által vezérelt rendszerek a feladatok kétharmadát automatizáltan fogják megoldani, egyelőre az élő munkaerő meghatározó szerepet játszik az ügyfélszolgálati piacon. Magyarországon – az országban működő szolgáltató központok (SSC-k) érintett alkalmazottaival együtt – mintegy 60 ezer operátor dolgozik az itteni call centerek valamelyikében. Mivel a vállalatok egyre szélesebb köre bízza külső szolgáltatóra ezt a tevékenységét, a kiszervezett ügyfélszolgálati munkát végző cégek az automatizációs trend ellenére folyamatosan bővítik a létszámukat – olvasható a United Call Centers (UCC) sajtóközleményében.

Kérdés

Egy német székhelyű, közösségi adószámmal rendelkező cég a Távol-Keletről árukat vásárol. Ez az áru közvetlenül a magyarországi kft. székhelyére érkezik. Az árukról szóló számlák, vámokmányok a német cég nevére szólnak. A magyarországi kft. az alábbi logisztikai feladatokat látja el - szerződés alapján - a német vállalkozás felé: - raktározás, tárolás, belső anyagmozgatás, call center üzemeltetés. (Call center: közösségen belüli országok cégeinek megkeresése a behozott termék eladására). A magyarországi telephelyen lévő áru a közösségen belüli vásárló számára innen kerül kiszállításra, annak teljes lebonyolítását a magyarországi cég végzi. Egyes árukat meg a magyarországi kft. vásárol meg, és értékesíti azt belföldre. Kérdéseink: - Logisztikai feladatok, mint szolgáltatásnyújtás közösségen belüli értékesítése áfamentes (áfalevonásra jogosító) tevékenységnek minősül-e, vagy az ingatlan fekvése szerinti besorolás alapján általános áfakulccsal adózik? - A német cégnek a közösségen belülre értékesített árut (melyet Magyarországról szállítanak) milyen áfatartalommal kell továbbszámláznia a tényleges vásárlónak?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

KIVA

Lucz Zoltánné

adószakértő, könyvvizsgáló

Kiskereskedelmi adó

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink