5 találat a(z) épületbontás cimkére

Kérdés

Adott egy építési beruházás, amelynek része egy épületbontás (istálló). Ugyanarra a helyszínre a bontást követően új épületet építenek. A bontás a helyi hatóság tájékoztatása alapján nem építésengedély-köteles, az új épület építése pedig igen. Szeretném az állásfoglalásukat kérni arról, hogy a bontást, valamint az új építést fordított adózással, vagy egyenes adózással kell kiállítani.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég egy műhelyt (mintaműhelyt) lebont. A lebontott műhely helyett egy másik épületrészben meglévő műhelyt felújít és átalakít az új mintaműhely céljára. Kérdés, hogy a lebontott mintaműhely bontási költsége, amely jelentős összeg, ráaktiválható-e a felújítással kialakított új mintaműhely bekerülési értékére a számviteli törvény 47. §-a vagy más §-a alapján? Szakértői válaszukat köszönjük, Négyökrűné

Kérdés

Tisztelt Cím! A kérdésünk az alábbi lenne: építőipari cég nagy beruházásnál a bontási és törmelék-elszállítási, valamint törmelék-elhelyezési munkálatokra kapott megbízást. A törmelék elszállítására és külön a törmelék elhelyezésére is szerződése van másik vállalkozókkal. A kérdésünk az lenne: ezeknek a munkafolyamatoknak az igénybevétele közvetített szolgáltatásnak minősül-e? Köszönettel: OFIR Kft.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyautó és teherautó meghatározás

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék utólagos képzése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Cégvezető tulajdonos biztosítási jogviszonya

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink