2 találat a(z) közös üzemeltetés cimkére

Közös üzemeltetés? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két kft. létrehozott egy 3. kft,-t azzal a céllal, hogy kiskereskedelmi tevékenységet folytassanak. Az üzemeltetést kizárólag az egyik kft. végzi, az ő dolgozói állnak az üzletben, végzik az értékesítést. A kérdés az, hogyan lehet szabályosan végezni az elszámolást, kell-e az üzemeltetőnek számláznia a 3. kft. felé az általa végzett szolgáltatást. Jobb megoldás lenne-e, ha a dolgozók félállásban az egyik kft.-ben lennének, félállásban pedig a 3. kft-nél? Bonyolítja a helyzetet, hogy a másik kft. osztrák cég. Köszönettel!

Közös üzemeltetés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk egy másik céggel közösen szeretne vásárolni egy autódarut 50-50 százalékban. Az autódarut az 1. cég fogja elszámolni és tárgyi eszközként aktiválni, valamint az 1. cégnél fognak felmerülni a költségek és árbevételek is. Külön társaságot emiatt nem szeretnénk alapítani, ezért a két cég közötti helyes elszámolásban szeretném kérni segítségét. A közös üzemeltetésre a cégek szerződést kötnek, amely eredményének elszámolása a pénzügyi műveletek eredményében a ráfordítások elszámolása pedig a pénzügyi műveletek ráfordításai között történik [az Szt. 84. § (7) p) és 85. § (3) p) szerint]. De pontosan a gyakorlatban ez hogyan történik? A tárgyi eszköz megvásárlása után az 1. cég az 50 százalék értéket milyen címszó alatt számlázza tovább a 2. cég felé, illetve számlázza, vagy egyéb bizonylat alapján történik? Az 1. cégnél a befolyó 50 százalék értéknek lesz társaságiadó-alapot módosító hatása? Ugyanígy az eredmény felosztásának elszámolása hogyan történik? Az 1. cég elkülönítve a főkönyvi számlák alábontásával könyvelné a bevételeket és a kiadásokat. A különbözet 50 százalékát a 2. cég számlázza az 1. cég felé? Milyen egymás közötti elszámolási tételek lesznek áfakötelesek? Kérem, hogy válaszaiban a felmerülő könyvelési tételeket is szíveskedjen bemutatni. Köszönettel: Krizsánné

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kamarai hozzájárulás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Repülőjegy harmadik országbeli munkavállalónak

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Készpénzfizetési határ túllépése nem kapcsolt vállalkozások esetén

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább