1760 találat a(z) cégvilág-rss cimkére

Cikk

Százmilliárd forintos keretösszeggel indul februárban a Demján Sándor Tőkeprogram, amelynek célja a kkv-szektor beruházásainak ösztönzése, a vállalkozások versenyképességének javítása és méretugrásuk elősegítése – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 55 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Noro Financial Investments Zrt.-re felügyeleti engedély nélküli hitel- és pénzkölcsönnyújtás miatt, s azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását. A társaság nemcsak kölcsönt nyújtott vállalatoknak, de még folyamatosan lehívható hitelkeretet is fenntartott számukra – írja honlapján az MNB.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Prémium Pázsit Kft. nem tudta igazolni a termékei egyedülállóságára, valamint piacelsőségére vonatkozó állításait. A GVH az ügy kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a piacelsőségi állítások kifejezetten alkalmasak a fogyasztói figyelem felkeltésére és a döntések befolyásolására, ezért különösen fontos, hogy a vállalkozások csak olyan állításokat tegyenek közzé, amelyeket igazolni is tudnak, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

A transzferárazás-szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte legutóbbi webináriumán, ahol az adótanácsadó szakértői és a NAV képviselője osztották meg tapasztalataikat a témában. Az online esemény vendége volt, Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője, aki betekintést nyújtott az adóhatóság ellenőrzési stratégiájába és aktuális fókuszpontjaiba.

Cikk

Az ünnepek közeledtével nemcsak magánszemélyek, hanem cégek is egyre gyakrabban kedveskednek különféle juttatásokkal. Ezek a gesztusok kiválóan alkalmasak a munkavállalók ösztönzésére, vagy az üzleti kapcsolatok erősítésére. Ugyanakkor az ezzel járó adózási kötelezettségek jelentősen eltérhetnek attól függően, hogy a vállalat milyen értékben, formában és kinek ajándékoz. A Grant Thornton Magyarország szakértői összegyűjtötték honlapjukon a tudnivalókat, amelyek segítséget nyújtanak az adózási szabályok útvesztőjében való eligazodáshoz.

Cikk

A Magyar Közlönyben sorra jelennek meg a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokhoz kapcsolódó miniszteri rendeletek. Kérdés, hogy ezek milyen relevanciával rendelkeznek, illetve milyen kötelezettség származik belőlük a munkáltatók számára. Továbbra is kérdéses, hogy a munkáltató kötelezően előírhatja-e a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat.

Cikk

Milyen kiváltó okai lehetnek annak, ha egy cég tulajdonosa a jogutód nélküli megszűnése mellett dönt? Mi a végelszámolási eljárás menete, fő szabályai? Milyen kötelezettségeket ró az eljárás a végelszámolás alatt álló cégre, illetve a végelszámolóra a számviteli törvény és a polgári törvénykönyv alapján? Mire érdemes figyelni a gyakorlatban? A mikrofonnál: Gyüre Ferenc adótanácsadó, Nagy Norbert, a Global Tax-Office Kft. adózási szakértője.

Cikk

Alanyi adómentes, kivás bt. el szeretne adni 2024-ben egy tehergépkocsit, amit tárgyi eszközként tart nyilván. Ezzel túllépné a 12 milliós alanyi adómentes bevételi határt. A tárgyieszköz-értékesítés nem számít bele a 12 millió forintos értékhatárba, tehát 2025-ben is alanyi mentes maradhat? Az EU-ból beszerzett tehergépkocsi eladását viszont áfásan kell leszámláznia? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.

Cikk

Hat és fél évvel ezelőtt lépett hatályba a személyes adatok kezelését és védelmét szabályozó 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), attól fogva kiemelkedő jelentőségre tett szert a jogos érdek jogalap. Ennek alkalmazása kapcsán azonban ez idáig kevés fogódzó volt, mivel a GDPR szabályait autentikusan értelmező Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) mind ez idáig nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Nemrégiben viszont a testület közzétett egy iránymutatás-tervezetet, amit november közepéig lehetett véleményezni; cikkünkben összefoglaltuk a fontosabb megállapításait.

Cikk

Kétrészes cikkünk első részében az Európai Uniós fenntarthatósági szabályozás, ezen belül két kulcsfontosságú irányelv, a CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) és a CSDDD vagy CS3D (Corporate Sustainability Due Diligence Directive) előírásait ismertettük. Most lássuk, hogyan jelenik meg a szabályozás a magyar jogrendben!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi gazdaság tagjának adószámkérése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áru vagy szolgáltatás?

Pölöskei Pálné

adószakértő

5%-os lakásépítési áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink