1598 találat a(z) cégvilág-rss cimkére

Cikk

A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci tőkeértéke 11 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ami 2009 óta a legjelentősebb visszaesés. Ebben a helyzetben még Európa teljesített a legjobban: egyedüli régióként sikerült növelnie piaci kapitalizációját a kihívásokkal teli globális makrogazdasági környezet ellenére. Az első öt vállalat – az Apple, a Microsoft, a Saudi Aramco, az Alphabet és az Amazon – sorrendje változatlan maradt – derül ki a PwC legfrissebb globális elemzéséből.

Cikk

A kormány ismét módosította a felszámolási eljárásokra vonatkozó szabályokat. A Magyar Közlönyben 2023. április 17. napján hirdették ki a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. kormányrendeletet („Rendelet”), melyet azóta már módosított is a május 19-én kihirdetett 187/2023. kormányrendelet. A jogszabályok új lehetőséget biztosítanak a felszámolóknak, az adósoknak, illetve az adós tevékenységeit átvenni kívánó potenciális vevőknek. Ezen szereplőknek célszerű átértékelniük jelenlegi gyakorlatukat annak érdekében, hogy ki tudják használni az újonnan létrehozott „vagyonmentő” jogintézményt.

Cikk

Társaságnak több városban van telephelye. A hipabevallást a Htv. mellékletének 2.1 pontja alapján személy- és eszközarányosan osztja meg. Van egy város, melyhez sem személyi, sem eszközértéket nem tudnak rendelni. Lehetséges kettő bevallást benyújtani, mely esetben egyik azokra a városokra vonatkozik, melyekben vannak költségek, a második bevallást pedig nullásan, arra a városra vonatkozóan, ahol nem merül fel költség? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Cikk

Bt. beltagja alapítana egy kft.-t. A bt. áfakörös, régóta működik, de már nem versenyképes, mert sok a nem áfakörös ügyfele, akiknek szolgáltat. Ezért a beltag szeretne egy alanyi adómentes kft.-t alapítani, mivel az egyéni vállalkozás nem jöhet szóba a korlátlan felelősség miatt. A kft. ugyanazzal a tevékenységi körrel működne, alanyi adómentesen, 12 millió forint árbevétel alatt, mint a bt., és kiszolgálná azokat a vevőket, akik nem tudják visszaigényelni az áfát. Jogilag és adózás szempontjából ez járható út? – kérdezte olvasónk. Dr. Koltay Zsolt Miklós, a budlegal Ügyvédi Társulás ügyvédje válaszolt.

Cikk

Több mint száz budapesti vállalat vette igénybe eddig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egy évvel ezelőtt elindított speciális tanácsadását, amelynek célja, hogy segítse a cégeket a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatásának elindításában. A BKIK szakemberei szerint a megváltozott munkaképességűek alkalmazása nemcsak a munkaerőhiányt enyhítheti, de milliós nagyságrendű kedvezményekhez is hozzásegítheti a vállalkozásokat, olvasható a BKIK közleményében.

Cikk

Jelentős változást hozhat a globális minimumadó bevezetése a nemzetközi adózásban. A rendszer életbe léptetésével ugyanis elméletileg a leányvállalat szerinti ország kénytelen vagy megemelni a saját adókulcsát legalább a 15 százalékos minimumra, vagy olyan új („top-up”) adót vagy adókat bevezetni, amit az effektív adókulcs számításánál figyelembe lehet venni, vagy amivel az alacsony effektív adókulcsot ki lehet korrigálni. A reform azonban nemcsak terheket, hanem lehetőségeket is rejthet, aminek köszönhetően akár meg is nőhet a nemzetközi cégcsoportok magyar leányvállalatainak jelentősége – hívja fel a figyelmet az EY.

Cikk

Bérbe adott üzlethelyiség esetén, amelyet a bérlő vendéglátóegységként használ, milyen amortizációs kulcsot alkalmazhat a tulajdonos, bérbeadó? A törvényben van kifejezett utalás arra, hogy bérbe adott ingatlan esetében 5 százalék a kulcs, vagy csak a a 2 százalékos kulcsot lehet alkalmazni? Választhatja ez esetben a társaság az 5 százalékos kulcsot is? – kérdezte olvasónk. Greff Magdolna okleveles adószakértő válaszolt.

Cikk

Az uniós kis- és középvállalkozásokat segíti a szellemitulajdon-jogaik védelmében az Ideas Powered for Business kkv-alap támogatási programja, amely a védjegyek, dizájn oltalmak, szabadalmak vagy növényfajta-oltalmak megszerzésére biztosít forrást – jelentette be pénteki közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

100 százalék engedmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Társasházak kettős könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Elhatárolás fejlesztés esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink