Könnyítések várhatók a cégalapításban

  • MTI-OS/adózóna

Könnyebbé válhat a cégalapítás, csökken a cégbejegyzési eljárások adminisztrációs terhe – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy az Igazságügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium bevonásával tárja fel, mely tényezők okoznak nehézséget a magyarországi cégalapítások során. A vizsgálat eredményeként elkészített, a magyarországi cégalapítások felülvizsgálatáról szóló jelentést a kormány elfogadta. A kidolgozott intézkedéscsomag a versenyképességet negatívan befolyásoló tényezők felszámolása érdekében elsődlegesen az adminisztrációs terhek csökkentését, továbbá az eljárás érdemi egyszerűsítését és könnyítését irányozza elő, a külföldi és a harmadik országbeli befektetők cégalapítása során.

A jelentés megállapította, hogy a gazdasági környezet átalakulásával egyre magasabb számban alapítanak Magyarországon céget külföldi, harmadik országbeli befektetők, akik – főként nyelvi okokból – csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével, mivel ezt jelenleg csak magyar nyelvű szerződésminta alapján lehetséges igénybe venni. Az általános eljárási szabályok alapján ugyanakkor nagyságrendileg 15 nap alatt lehetséges bejegyeztetni egy vállalkozást.

A helyzet orvoslása érdekében a kormány feladatul szabta az alkalmazható szerződésminták angol nyelvű változatának közzétételét a külföldi, harmadik országbeli befektetők számára, amely révén korlátok nélkül elérhetővé válhat az egy napos cégalapítás lehetősége. A kormány emellett előírta a cégalapítás során a külföldi okiratok elfogadhatóságáról és felhasználhatóságáról készülő egységes, angol nyelvű tájékoztató közzétételét is.

További könnyítést fog jelenteni, hogy míg korábban az egyszerűsített cégeljárásban (a kft. kivételével) kizárólag forintban lehetett meghatározni a könyvelés pénznemét és az alapítói vagyon összegét, addig a jövőben valamennyi cégforma esetében – a pénznem váltásából származó többletteher megszüntetése érdekében, a bevétel pénzneméhez (forint/euró/dollár) igazodva – elérhetővé válik az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban is a devizanem szabad megválasztása az alapításhoz használható szerződésmintákban.

A vonatkozó rendeletek, jogszabály-módosítások kidolgozása folyamatban van – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jövedéki termék beszerzése

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakdolgozói bértámogatás

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink