• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Itthon cégvezető, külföldön munkavállaló nyugdíj megállapodása

Tisztelt Szakértő! 2016. július 1. óta van/volt nyugdíj-szolgáltatásokra irányuló megállapodásom. Ez megszüntetésre került, mert hónapokig nem fizettem a szükséges befizetést. Mint utóbb kiderült, ez szerencse :-) mivel az új megállapodás megkötésére irányuló kérelmem során a Vármegyei Kormányhivatal megállapította, hogy biztosítási jogviszonyom van egy kft.-nél. Ezt az első megállapodás megkötésénél elmulasztották ellenőrizni, én részemről pedig ez jóhiszeműen fel sem merült; nem is kötöttem össze a két témát, mivel a kft. érdemi tevékenységet évek óta nem végzett. A cégben azonban az elmúlt hét évben tevékenység szinte nem volt. Azért kötöttem a megállapodást, mert a fent jelzett időponttól (pontosan 2016 május 31-étől) magyar munkáltatóval munkaviszonyom nincs, külföldön dolgozom, viszont munkaviszonyom jogi státuszából adódóan az adott országban állami egészség-, és nyugdíjbiztosításom sincs, illetve munkáltatómnak sincs sem állami, sem magán nyugdíjcélú megtakarítási programja. Tehát eddig jóhiszeműen abban a hitben voltam, hogy a jelzett megállapodással legalább az elismert magyar évek "ketyegnek", mely nyugdíjba vonuláskor akár Magyarországon, akár az EU-ban érvényesíthető. Kérdéseim: - A kormányhivatal érvelése helytálló-e, a megállapodásom valóban semmis? Lehetne-e, kellene-e valamit lépni? - Amennyiben nem, és csak annyi marad, hogy a nyugdíjbiztosító a korábbi befizetéseket visszautalja? A céges státusz, annak ellenére, hogy nyugdíjjárulék befizetés nincs, szolgálati idő?


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30