hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Piaci manipuláció miatt büntetett az MNB

  • MTI

Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás Nyrt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. (Forrás Nyrt.) egyes tőzsdei megbízásai és azok alapján létrejött ügyletei során sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben (MAR) foglalt, a piaci manipulációt tiltó rendelkezések.

A Forrás Nyrt. 2022 decemberében és 2023 márciusában jelentős darabszámú Forrás/T részvényre vonatkozó vételi megbízást adott be a Budapesti Értéktőzsdén. Egyes vételi megbízásainál a piaci körülményeket gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva határozta meg az azokban rögzített mennyiséget és árat. Félrevezetésre, megtévesztésre alkalmas jelzéseivel így sértette a pénzügyi eszközök kereskedésének tisztaságát és átláthatóságát, ezáltal a tőkepiac integritását is – közölte a jegybank.

A feltárt problémák miatt az MNB megtiltotta a Forrás Nyrt.-nek a piaci manipulációt tiltó előírások ismételt megsértését, 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a társaságra, és tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tesz.

Súlyosító körülménynek minősült egyebek mellett, hogy a tiltott piaci manipulációt egy nyilvános értékpapír-kibocsátó több kereskedési napon, és több tiltott magatartásformával követte el. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy az érintett részvények nem szerepelnek a BUX, BUMIX vagy CETOP részvényindexekben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink