470 találat a(z) cafeteria cimkére

Már lehet vásárolni az iskolakezdési támogatásból Cikk

Több feltételt, illetve szabályozást is figyelembe kell vennie annak a munkáltatónak, aki iskolakezdési utalvánnyal szeretné motiválni alkalmazottait. Nem elég tudni a juttatásra vonatkozó adóterhet, vagy a maximális értékhatárt, oda kell figyelni például a dolgozók egyéni jogosultságára is. Ez utóbbit érdemes idejében elkezdeni, hiszen ennek az utalvány típusnak időben korlátozott a felhasználhatósága.

Évi 240 ezres cafeteria: 10 százalékkal több cég ad idén Cikk

Tavaly a megelőző évinél 10 százalékkal több cégnél, gyakorlatilag minden vállalatnál volt 3 és 5 százalék körüli bérfejlesztés, és a béren kívüli juttatást adó munkáltatók száma is nőtt - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatták.

A cafeteria és a választás szabadsága Cikk

A kilencvenes években, egészen pontosan 1996-ban a MOL Nyrt. hazánkban elsőként dolgozta ki és vezette be a cafeteria-rendszert. Azóta cégek ezrei alkalmazzák motivációs eszközként, többszázezer dolgozó pedig számít is rá minden hónapban.

Javaslat: érkezési jeggyel kompenzálják a bércsökkenést Cikk

Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint étkezési utalvánnyal kisebb munkáltatói teherrel kompenzálható a nettó bérek 2014-ig tartó csökkenése. Ez - a szervezet szerint - a belgazdaságra is kedvező hatást gyakorolhat, ugyanis belföldi fogyasztást generál, ráadásul a hazai vállalkozásoknak (vendéglátóhelyeknek, helyi kisboltoknak) teremt többletbevételt.

Az adóhivatal állást foglalt, vége a cafetéria-trükközésnek Cikk

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) szerint törvénysértő az egyik utalványforgalmazó cég ajánlata, miszerint visszavásárolná a munkavállalóktól a főképp élelmiszerekre beváltható papírokat. Ez ugyanis adóelkerülő ügyeskedésnek minősülhet.

Még idén megszűnhet az üdülési csekk adókedvezménye Cikk

Október elsejétől megszüntetné az üdülési csekk adókedvezményét a költségvetési bizottság parlament elé terjesztett módosító javaslata.

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár: mit és hogyan adhat a munkaadó? Cikk

Az adóztatási elv ugyan nem változott, de a béren kívüli juttatások adózása módosult 2011-ben.Az önkéntes kölcsön nyugdíjpénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás is cafeteria-juttatásnak minősül, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Béren kívüli juttatások: ami népszerű és ami problémás Cikk

Jelentős változások történtek a legnépszerűbb, adókedvezménnyel támogatandó cafeteria-elemek toplistáján, de az étkezési utalvány vezető helyét semmi sem veszélyezteti - derül ki egy felmérésből.

Frankó Éva Cikk

Új cafeteria rendszer: júliusban startol, jövőre jöhetnek az új elemek Cikk

Jövő év elejére állhat fel az új cafeteria-rendszer, amelynek első eleme, a júliusban induló, a szálláshely-szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), a kormány azonban már dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek - mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A cafeteria beleszámít a bruttó jövedelembe? Cikk

Beleszámít a bruttó jövedelembe a cafeteria? Olvasónk kérdésére a béren kívüli juttatások szakértője, a Sodexo válaszol.

Cafetéria: mennyi marad, ha felhasználjuk az étkezési-utalvány éves keretét? Cikk

Az idén 2010-hez képest 10 százalékkal csökkent az átlagos cafetéria keret összege, átlag 276.842 forint lett - ismerteti a humánügyviteli szolgáltató Nexon Kft. legfrissebb felmérésében.

Üdülési csekk: kinek jár és mennyi adó terheli? Cikk

Ki számít közeli hozzátartozónak és mennyi adó terhelheti az üdülési csekket? Olvasónk kérdésére az Adózóna cafeteria-szakértője, a Sodexo válaszol.

Béren kívüli juttatás: járhat-e visszamenőleg? Cikk

Adhat-e visszamenőleg cafeteria-juttatást a munkaadó? Olvasónk kérdésére az Adózóna cafeteria szakértője, a Sodexo válaszol.

Leszerepelt az internet-utalvány Cikk

A legnépszerűbb béren kívül juttatás továbbra is a melegétel utalvány, a nyugdíjpénztári hozzájárulás, az egészségpénztári hozzájárulás, az üdülési csekk és az utazási költségtérítés: ezek együttes részesedése a cafeteria elemek piacán idén már 97 százalék - derül ki egy felmérésből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú bevétel adómentessége

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

EU-s fuvar továbbadásának számlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Áfa-visszaigénylés

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink