470 találat a(z) cafeteria cimkére

Erzsébet-utalvány visszamenőleg - hogyan lehetséges? Cikk

Ha 2012. december hónapban egy alkalommal 2012 januárjától visszamenőleg juttatja a munkáltató a teljes évi Erzsébet-utalványt (havi 5 ezer forinttot), hogyan kell elszámolni, bevallani úgy, hogy az 5 ezer forintot meghaladó összegű utalvány után is a 10 százalék eho-t és ne a 27 százalék ehot kelljen bevallani? A munkavállalók más béren kívüli juttatásban nem részesültek, tehát a juttatások összértéke az 500 ezer forint nem haladja meg. Olvasónk kérdésére az Adózóna szja-szakértője, Surányi Imréné válszol.

Ezek fértek bele a 2013-as adócsomagba Cikk

Az utolsó órákban is folyamatosan módosultak az adótörvények változásairól szóló kormány-előterjesztések, ami előrevetíti, hogy még érheti meglepetés a közeljövőben a piac szereplőit. A PwC Magyarország adószakértői szerint globálisan érezhető a feszültség az adópolitika körül. A 2013-as magyar adócsomag a deficitcsökkentő intézkedések nyomása alatt született, aminek ugyan vannak biztató jelei, de az adminisztrációs terhek számottevő csökkentése és a kiszámíthatóság még várat magára.

Új fázisba lép a különadók és cafeteria miatti kötelezettségszegési eljárás Cikk

Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a telekommunikációs és a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadók, valamint a cafeteria-utalványok piacának korlátozása miatt, ezzel második szakaszukba léptek a Magyarország ellen ezekben az ügyekben indított kötelezettségszegési eljárások - tudatta szerdán az Európai Bizottság.

Cafeteria: az Erzsébet-utalványnál maradhat csak az adókedvezmény Cikk

A piacot korábban uraló három nagy francia étkezésiutalvány-forgalmazó vállalat végképp elveszítheti üzletét, miután az Erzsébet-utalvány marad az egyetlen utalvány, amely kedvezményes adóterhelést kap.

Helyi bérlet juttatása nyugdíjas munkavállalónak Kérdés

Nyugdíjas bérletről nem ad a BKV a cég nevére szóló számlát.Kifizetheti a cég a teljes árú bérlet árát a nyugdíjas munkavállalónak kedvezményes adózással ( 30.94 % )? Jogszerű ez a megoldás? Köszönöm.

Dávid Ferenc: elfogadható lehet a cafeteria adózása Cikk

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a költségvetési bizottság javaslatát, amely szerint a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás nem 27 százalék, hanem 14 százalék lesz, akkor a vállalkozók számára további kisebb korrekcióval elfogadható lehet a cafetéria adózása - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

SZÉP-kártya: el kell költeni a pénzt, különben elveszik Cikk

Több száz millió forinttól kell megszabadulnia idén több ezer munkavállalónak a SZÉP-kártyákról, mert az azokra 2011-ben utalt pénzek elvesznek, ha nem költik el - írta a Napi Gazdaság pénteken.

Mégsem emelkedik a cafetéria és nem szigorodik a hipa elszámolása Cikk

Ha minden igaz, jövőre mégsem emelkedik meg a cafetéria adóterhelése és nem válik szigorúbbá az iparűzési adó elszámolása sem. Ezzel a kormány két kockázatos döntést vonna vissza, azonban emiatt további kiigazítás válik sszükségessé.

Vége az eho-kedvezménynek: kinek csökken a bére? Cikk

A nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésben összesen 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelentett be szerdán a kormány döntésélt követően. Az ország nadrágszíját újabb hét lyukkal kell szorosabbra húzni. Az eho-kedvezmény megszüntetésével szinte minden munkavállaló bére csökkenhet.

NÜSZ: több mint 22 ezer helyen lehet fizetni Erzsébet-utalvánnyal Cikk

Béren kívüli juttatásként az Erzsébet-utalványt eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta, az étkezési jegyeket az országban több mint 22 ezer helyen fogadják el - közölte az MTI kérdésére az utalványokat forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. hétfőn.

Népszerűbb az egészségbiztosítás, ha a munkaadó fizeti a díjat Cikk

A magyar lakosság 37 százalékát érdekli az olyan egészségbiztosítás, amely áthidalja a várakozást, az ellátási körülményeket, valamint az orvos-beteg kommunikáció hiányát, de az igény kétharmadra nő, ha a magánbiztosítás díját a munkaadó fizeti - közölte az Union Biztosító, felmérésének eredményét.

Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége Kérdés

Tisztelt Szakértő!Munkavállalónk iskolarendszerű képzésben vesz részt. Az átvállalt költsége (képzési díj, reg.díj, jegyzetek, fizetett szabadidő stb.) után mikor kell adózni, és mennyit? A béren kívüli juttatások együttes értéké az éves keretösszeget már elérte a munkavállalónk esetében.Másik fontos kérdésünk, hogy Tanulmányi szerződést (szabadság,szabadidő miatt), és Munkáltatói elrendelést (béren kívüli juttatásként számolhassuk el) is kell készítenünk?Köszönjük szépen előre is a válaszukat!

Lakhatási támogatás és cafeteria: lehet ettől több munkahely? Cikk

A kánikulai szélcsendben felröppent egy ötlet, hogy adókedvezményt kellene bevezetni a lakóhelyüktől távol (például több mint száz km-re) munkát vállalóknak adott munkáltatói lakhatási támogatásra. Mit jelenthet ez? Miben segíthet és miben nem? S mit mond a hatályos törvény?

Erzsébet-utalvány Kérdés

A munkáltató 5.000,- Ft értékű étkezési utalványt (Erzsébet utalványt) juttatna havonta a munkavállalóinak. Kollektív Szerződés, Cafeteria Szabályzat nincs érvényben. Az összlétszám közel 100 fő, ebből 25 fő a közfoglalkoztatott dolgozó, 2 hónapos határozott idejű munkaszerződéssel (de egész évben, forgórendszerben). A közfoglalkoztatottakat a cég nem szeretné utalványban részesíteni. Megoldható ez szabályosan, hogy csak a dolgozók egy része kapjon utalványt?

Jánossy Gyula Cikk

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Számlaadás elmaradása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink