További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendkívüli forgalmi adó Rómában

  • MTI
753

Az olasz főváros pénzügyi helyzetének megszilárdítása érdekében rendkívüli idegenforgalmi adót vezetnek be Rómában.

Az adót a szállodákban, panziókban, kempingekben és egyéb szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után kell megfizetni, a tervek szerint jövő januártól. A legmagasabb, éjszakánként 5 eurós adót a luxushotelekre vetik ki. Rómában átlagosan évi 20 millió a bejelentett vendégéjszakák száma, így akár 80 millió euró bevételhez is juthat a város, amelynek évente 500 millió eurót kell törlesztenie 9,6 milliárd euró adósságából. A szakma tiltakozik, a Federalberghi szállodaszövetség szerint például a városvezetés egyeztetés nélkül, önkényesen növeli a terheket, miközben az idegenforgalom Róma egyik legfontosabb gazdasági ágazata, amely évente 6,9 milliárd euró bevételt termel.
   
Gianni Alemanno polgármester szerint ugyanakkor Párizsban, New Yorkban, Barcelonában és Amszterdamban is adózniuk kell a turistáknak, Rómába pedig naponta több százezren látogatnak. "Úgy igazságos, ha ők is hozzájárulnak a város pénzügyi helyzetének stabilizálásához, hiszen igénybe veszik a szolgáltatásokat, a rómaiaknak pedig el kell viselniük a tömegturizmus terhét" -  idézte a polgármestert az Il Messaggero című napilap. A kormány nemrégiben elfogadott 24 milliárd eurós megszigorító csomagja egyébként lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzatok rendkívüli idegenforgalmi adót vezessenek be, amivel sok település él is, részben a tömegturizmus megakadályozása, részben bevételeik növelése céljából.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X