Bankadó - bővült a kedvezményezettek köre
Visszavonta Rogán Antal (Fidesz) pénteken a bankadóhoz benyújtott módosító indítványait, ám a Számvevőszéki és költségvetési bizottság újabb módosítókat nyújtott be, amelyek azonban a Rogán-javaslattal szemben már nem csak a biztosítók egy körét, hanem a Magyar Postát, a takarékszövetkezeteket és az árutőzsdei szolgáltatókat is kedvezőbb helyzetbe hoznák az eredeti javaslathoz képest.
A költségvetési bizottság az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslata szerint sem kellene a három éven belül alakult ("tevékenységi engedélyét első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző") biztosítóknak a különadót megfizetniük. A bankadót a javaslat alapján a következő hat biztosítónak nem kellene megfizetnie: CIG Közép-európai Biztosító Zrt., ERGO Életbiztosító Zrt., Genertel Biztosító Zrt., MKB Általános Biztosító Zrt., MKB Életbiztosító Zrt., Wabard.
Ezt a Rogán-javaslat azzal indokolta, hogy a biztosítókra vonatkozó tőkeképzési és tartalékolási szabályok, illetve az üzletindítással kapcsolatos sajátos költségek miatt a biztosítók az indulás után rendszerint 5-8 évig veszteségesek, működésük folyamatos tőkebevonást igényel, s a különadó ellehetlenítené az új biztosítók alapítását, illetve az induló biztosítók működését, ezzel csökkentené a piaci verseny hatékonyságát, hátrányosan érintené az ügyfelek érdekeit.
A költségvetési bizottság javaslata szerint a biztosítók különadójának alapja a számított korrigált díj, amit úgy határoz meg: a nem-élet biztosítási ágból származó megszolgált díj viszontbiztosítás nélkül, növelve az életbiztosítási ág bruttó díjával, csökkentve az egyszeri díjas biztosítások díjának 90 százalékával, és az eseti biztosítási díjak 90 százalékával. A számítási alap változása miatt az eredeti javaslathoz képest a biztosítók adójának a mértéke is változott, 5,2 százalék helyett 5,8 százalék lett (Rogán javaslatában 5,9 százalék volt).
Egy kis engedményt a takarékszövetkezeteknek is sikerült elérniük. A költségvetési bizottság módosító javaslata szerint azok a hitelintézetek, amelyek 2009. december 31-én fiókjaik legalább 15 százalékát olyan településen tartották fenn, ahol az állandó lakosok száma ugyanebben az időpontban nem haladta meg a négyezret, különadójukat csökkenthetik az ilyen településeken működtetett fiókok összes fiókjukhoz viszonyított arányában. A pénzügyi szervezetek körébe a javaslat szerint beleértendők a fióktelep formában működő szervezetek is, vagyis rájuk is érvényes lesz a különadó. A Magyar Posta közszolgáltatással kapcsolatos pénzforgalmi közvetítő tevékenysége ugyanakkor a bizottsági javaslat szerint kikerül a törvényjavaslat hatálya alól, amit a javaslat azzal indokol, hogy ez ellehetetlenítené a Posta pénzforgalmi közvetítő tevékenységének folyamatos működtetését, veszélyeztetve a nyugdíjkifizetéseket.
Az árutőzsdei szolgáltatók esetében az eredeti törvényjavaslat a teljes 2009. évi nettó árbevételt megadóztatná. A költségvetési bizottság módosító indítványa szerint azonban számos egyéb tevékenységük is van - tőzsdén kívüli termeltetés és kereskedelem, feldolgozás, élelmiszerkereskedelem -, amelyek megadóztatása nem indokolt. Az árutőzsdei szolgáltatóknál gyakran előfordul, hogy éppen a tőzsdei tevékenység bevétele jelentősen kisebb - áll a bizottsági módosító javaslat indoklásában.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa