• Turcsányi Éva
Hozzászólások 0

Megszűnt cég kamarai hozzájárulása

T. Adózóna! Nem találtam olyan joganyagot a neten, ami eligazított volna. A bt. 2013. november 25-én szűnt meg végelszámolással, a cégbíró csak 2014. október 27-én törölte a cégjegyzékből. A kamara követeli a 2014. évi 5000 forintos hozzájárulást, azzal az indokkal, hogy amíg nem törlik a céget a cégjegyzékből, fizetni kell. Álláspontom szerint ez nem jelenti azt, hogy azzal a nappal, ami a törlési végzés dátuma, hanem végelszámolás befejezésének dátumát realizálja. A kamarai hozzájárulásra vonatkozóan ilyen konkrétan megfogalmazott útmutatást nem találtam, s úgy látom, hogy a kamara sem. Sem beszámolási, sem adóbevallási kötelezettség nincs a továbbiakban, minden követeléssel kapcsolatos határidő jogvesztően elmúlt. A cégbíróságnak a végelszámolást lezáró beszámoló közzétételét követő 90. nap után lehet törölni a céget, korábban nem, de később bármikor, amikor ideje engedi - például ügytorlódás, s egyéb civilek által átláthatatlan dolgok. Nem is tudom, hogyan képzeli a kamara ezt. Ki fizetné meg a díjat? És ha senki, akkor kitől szeretnék behajtatni? Gondolom, ez nemcsak az én problémám, sokan találkoztak már ezzel. Jó lenne erről értő jogász, jogászok véleményét olvasni. Előre is köszönettel. üdvözlettel Turcsányiné Mohácsi Éva könyvvizsgáló, adószakértő


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5