538 találat a(z) telephely cimkére

Kérdés

Egy magyar székhelyű vállalkozás német telephelyén tartós kiküldetésben levő dolgozók német bérét kell-e szerepeltetni a 1508-M lap 461 sorában és a 1508A fedőlapon kell-e jelölni a német telephely adószámát? Az szja-t a német telephely Németországban vallja be és fizeti meg. Magyarországon a minimálbér után járulékokat fizetünk, amit a 1508 m bevallás megfelelő sorában bevallunk. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy tanácsadást végző kft. székhelye az egyik tulajdonos lakása. 2013-ban ez a tulajdonos egy lakást vásárolt, hogy a kft. telephelye legyen. Új építésű társasházról van szó, amelynek építése, átadása 2 évig elhúzódott. Az építés során a kft. igényeinek megfelelően került kialakításra a lakásban a burkolat, villanyszerelés, riasztószerelés...stb., melyeket a kft. fizetett külön az alvállalkozóknak. Ezek a költségek idegen ingatlanon végzett beruházásként szerepelnek a kft. nyilvántartásában a 161-esen. 2014-ben adták át a lakást, viszont a kft.a telephelyet sehova sem jelentette be. A társasági szerződését csak 2015-ben módosította, ahol már szerepel telephelyként a lakás. A rezsiköltségek 2014-ben már a kft. nevére szólnak. Elszámolhatja-e költségként 2014-ben a rezsiköltséget, hogy még nincs telephelyként bejegyezve a lakás? Az idegen ingatlanon végzett beruházást mikor aktiváljuk? A lakás átadásakor, vagy a telephely bejegyzésekor? Értékcsökkenés mikortól számolható el? Társasági adóalapot érinti-e így a költségek elszámolása? Segítő válaszát köszönjük.

Kérdés

Ha a bérbeadott ingatlan egy benzinkút, amely a bérlő telephelye, és ő fizet az ott folytatott tevékenység után iparűzési adót, a bérbeadó mi alapján köteles erre, mivel neki ott sem irodája, sem alkalmazottja, sem tevékenysége nincs? Köszönettel: Jeszenszky Lászlóné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég számára a konszignációs raktár keletkeztet-e telephelyet? Keletkezik-e iparűzésiadó-fizetési kötelezettség? Köszönettel: Szombati Imréné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó székhelye a lakására van bejelentve, területarányosan a rezsiköltség 20 százalékát számolta el költségként. Költözni kényszerül, így a vállalkozásának székhelyét is átjelenti az új lakásába. Kérdezem, hogy a vásárolt lakás felújítására, festésére felmerült költségekből elszámolhat-e 20 százalékot, amennyiben a területi arány nem változik, és itt is ki kell alakítani a vállalkozásához szükséges helységet? Köszönettel kérem segítségét kérdésem megválaszolásához.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társaság megváltoztatta a székhelyét. A cégbírósági végzés szerint a bejegyzés dátuma: 2015. 01. 30., hatályos: 2015. 01. 16-ától. A régi székhely fiókteleppé, telephellyé, illetve a központi ügyintézés helyszínévé lett átminősítve cégbírósági bejegyzéssel. A társaság a kimenő számláin 2015. január 30-át követően is a régi székhely, jelenlegi telephely címét tüntette fel a számla kibocsátója helyén. Kérdésem az lenne, hogy módosítani kell-e az eddig kibocsátott számlákat, vagy elégséges-e egy kísérő levél (tájékoztatva az új székhelyről). Egyáltalán lehetséges-e a továbbiakban, hogy a számlán nem a székhely, hanem a telephely, fióktelep címe szerepeljen? Előre is köszönöm a válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Élelmiszer-automaták (kávé- , snack -, szendvics-) tekintetében minden olyan önkormányzathoz be kell jelentkezni, és helyi iparűzési adóbevallást benyújtani, ahol automatát üzemeltet a cég? (Bérleti díjat fizet a helyhasználatért.) Illetve, amennyiben kis értékű (tehát azonnali értékcsökkenéssel 0 forint nettó értékű) automatát üzemeltet a cég, hogyan lehet az adóalapot megosztani? Mi a helyes adóalap-megosztási eljárás? Ezek a bérelt helyek telephelynek is számítanak, és ezt a cégbíróság felé is jelezni kell? Válaszát köszönöm!

Cikk

A mindennapi gazdasági életben az egyik legnagyobb fejtörést sokszor az okozza, hogy egy – jellemzően külföldi – társaság tevékenységével kapcsolatban keletkeztet-e egy adott tevékenység végzése telephelyet Magyarországon vagy nem. Alábbi cikkünkben bemutatjuk azokat a szempontokat, amelyek alapján egy tevékenység végzése magyarországi telephely létrejöttét eredményezi, azokat, amelyek alapján nem keletkezik magyarországi telephely, és vannak olyan esetek is, amikor ezt nem lehet egyértelműen eldönteni.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Most alakult bt.-nél felmerült az a kérdés, hogy budapesti cégként fél évig egy vidéki városban kell tervező, karbantartó feladatot elvégezni. Ahhoz, hogy ott dolgozni tudjon a munkát végző, és ne kelljen naponta hazautaznia, bérelt egy lakást. Az ott felmerült költségeket csak akkor tudom elszámolni, ha ott telephelyet létesít, mert a cég, melynek területén a feladatát végzi, ilyenhez nem járul hozzá. Az iparűzési adó szempontjából sem mindegy, hogy a fővárosban, vagy a vidéki városban adózik. Kell-e ilyen esetben a cégbíróságon bejelenteni, vagy elszámolhatók a felmerült költségek (kiküldetési útiköltség, bérleti díj, stb.)? IPA miatt ott be kell-e jelentkezni? Köszönettel: Géczi Sándorné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar áfaalany a közösség területén végez ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatást (ingatlan értékelése), a szolgáltatás igénybevevője az ingatlan elhelyezkedése szerinti országban bejegyzett közösségi adószámmal rendelkező áfaalany. Egyik cégnek sincs a másik országában telephelye, csak a saját országában. Kérdéseim: Pontosan hogyan határozható meg, hogy egy szolgáltatás ingatlanhoz kapcsolódik-e vagy sem? Hogyan kell eljárnunk a szolgáltatás számlázásakor (a teljesítési hely az ingatlan fekvése szerinti ország, ahol a magyar adóalany nincs bejelentkezve)? Be kell-e jelentkezni és alkalmazni a külföldi áfamértéket? Számlázhatunk áfa nélkül és ő fordított adózással állapítja meg a saját áfamértékkel? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Angol cég magyar tulajdonosi körrel egy raktártelepet szeretne bérelni magyar cégtől, amely egy részét saját raktározásra fordítaná, de a felesleget kiadná magyar cégeknek. Mi a törvényes menet és hogyan lehet ezt megvalósítani? Több helyen jártam, de sehol sem kaptam konkrét választ. Abban minden megkérdezett megegyezett, hogy a tevékenység után itt kell ipát, áfát fizetni, áfával terhelten kell bérbe adni, de nem tudták megmondani, hogy ezt fióktelepként, vagy telephelyként kellene regisztrálni. Kell-e a cégnek magyar ügyvezető, kell-e utána járulékot fizetni stb.? A telephely bérleti konstrukciója adott, az angol cég képviselőinek egyszer kellene beutaznia átvenni a szerződéseket, onnantól kezdve minden postai és banki úton megoldható (bérleti számlák postai úton megküldése, kifizetések banki utalással) (a magyar tulajdonos angol lakcímmel, angol tb-fizetéssel rendelkezik, magyar lakcím megszüntetve). köszönettel Kis Viktor

Kérdés

T. Szakértő! Olasz cég Magyaroszágon kíván kivitelezői tevékenységet folytatni. Van magyar adószáma és Magyar Kereskedelim és Iparkamarai bejegyzése. Azonban nem kíván sem magyar fióktelepet, sem magyar jogi személyt létrehozni. A kivitelezési tevékenysége rövid időtartamig fog szólni (maximum 2 év). A 191/2009. kormányrendelet 35. § (2) bek. a) B) C) pontjai előírják, hogy mik a kivitelezői tevékenység végzéséhez szükséges feltételek a megfelelő telephely vonatkozásában. Álláspontom szerint a fentiek alapján a fenti ügyletben nem szükséges az olasz jogi személynek a magyarországi kivitelezői tevékenységéhez Magyarországon a cégbíróság által bejegyzett fióktelepet, telephelyet vagy egyéb jogi személyt létrehozni, mert a kormányrendelet szerinti telephely létesítési kötelezettség ezt nem írja elő. Jól gondolom? Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Címzett! Cégünk egy pénzügyi területen dolgozó munkatársa hetente legalább 2 alkalommal megy a cég - székhelytől kb 30 km távolságra levő - telephelyére dolgozni. A saját gépjárművel történő utazás költségeit kiküldetési rendelvény alapján számoljuk el neki. Ez így helyes? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Cím! Egy egyéni vállalkozó kiskutyákat szeretne eladni internetes hirdetés útján. Milyen módon teheti ezt meg, be kell jelenteni a tevékenységi körébe a kisállat-kereskedelmet? Kell hozzá telepengedély, illetve ÁNTSZ-engedély (ami azt hiszem, már Nébih)? Kell adásvételi, vagy elég a kiállított számla eladáskor? Áfásan kell számlázni? Mi a helyzet, ha külföldre viszik a kiskutyákat; az export értékesítés, és be kell vallani az A60-as bevallásban? Végül, ha ezt az egész tevékenységet, mint magánszemély végzi, akkor milyen adóvonzata van az egész eladásnak, és milyen papírokat kell kiállítani? Válaszukat előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyenlőtlen munkaidő – távolléti díj

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Pénztárkönyvben 2025–2026. évi kiadás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Rezsi továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink