hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új piacra lép be a Mol

  • MTI

Többségi részesedést vásárol a Mol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása.

A részesedés-vásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához, amelyben rögzítette, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra – ecseteli közleményében a Mol. Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a Mol Limo bevezetése, majd következett a Mol Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi.

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet – olvasható a közleményben. Arra is kitérnek, hogy a cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben.

A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK joint venture formában működik a jövőben – közölte a cég.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. cég elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint, örül, hogy egy olyan nagy nemzetközi cég, mint a Mol, fantáziát látott bennük, és tulajdonostársként segíti további növekedésüket. A szakember továbbra is a vállalat vezetője és a társaság kisebbségi tulajdonosa marad – tette hozzá közleményében a Mol.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink