hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíj előtti álláskeresési segély: megoldás a nyugdíjkorhatár eléréséig hátralévő rövid időre

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő
2

A munkaerőpiacon az idősebb munkavállalók jóval nehezebb helyzetben vannak, elhelyezkedési esélyeik rosszabbak, mint a fiatalabb korú álláskeresőké. Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy bár szeretnének állást találni, de koruk miatt nehezebben vagy egyáltalán nem találnak megfelelő munkalehetőséget. Ilyenkor jöhet szóba megfelelő feltételek mellett a nyugdíj előtti álláskeresési segély.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. (Tny.) törvény 18. § (1) bekezdés f), g) pontjában következően az év második felében ismét nem lesz olyan személy, aki betölti a nyugdíjkorhatárt, hiszen az 1957-ben születettekre már a 65 év vonatkozik (tehát 2022-ben váltnak nyugdíjasokká), míg az ezt megelőzően születettek legkésőbb június 30-ig elérik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyugdíjmegállapítás szünetel ebben az időszakban, hiszen nem kevesen utólag (esetleges visszamenőlegesen) kérik a nyugdíj megállapítását, nem is beszélve a 40 év jogosultsági időre tekintettel nyugdíjjogosultságot szerző hölgyekről.

Olvassa el az Adózóna „Nyugdíj megállapítása, folyósítása: gyermekek utáni kedvezmények, jogosultságok”, „Nyugdíj összege: így számolják, ha több uniós országban is dolgozott – példával” és „Törvényváltozások: nyugdíj, korhatár előtti ellátás, adategyeztetés” című cikkét is!

Az egyén oldaláról nézve azonban bizonyosan akadnak olyanok, akik számára nehézséget jelent a nyugdíjjogosultságig hátralévő 6–12 hónap, mert elveszítették munkájukat és életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt nehezen találnak újat. Így sokukat érinti az a kérdés, hogy miként hidalják át a nyugdíjkorhatár betöltésig előttük álló időszakot.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja mikor lehet igénybe venni a nyest, kik jogosultak rá, illetve mit biztosít a nyugdíj előtti álláskeresési segély az igénylő számára!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
széles imre

Köszönöm a kiegészítést. Sajnos a NYES valóban "statikus" és összege nem módosul. Éppen ezért évek "áthidalására kevésbé jelent megoldást.

https://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Nyugdij_elotti_allaskeresesi_segely_megolda_DWTA22
Sajnos az egy konkrét időpontban megállapított nyes összege a jogosultsági időtartamban megállapított összeg végig változatlan, nem változik a minimálbérrel.Vagyis hiába emelkedik a minimálbér, a nyes az adott évben megállapított minimálbér adott százalékán marad.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink