hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóperek: mi változik?

  • dr. Marosi Andrea

Van-e mód arra, hogy adóperekben tanukat hallgassanak meg, szakértőket idézzenek be, s ha igen, akkor mi módon kérhető az a bíróságtól?

A közigazgatási perek egyik csoportját az adóhatóság (most már Nemzeti Adó- és Vámhivatal) által hozott határozatok bíróság előtt történő megtámadása teszi ki. Érdemes azonban tudni, hogy ezeknek az úgynevezett adópereknek is megvan a maga története: 1999-ben megváltoztatták a jogszabályt, és ezért a kétfokú eljárás egyfokú eljárássá vált, aminek következtében a közigazgatási perben megszűnt a rendes jogorvoslati lehetőség.

A közigazgatási perek fontos szabálya, hogy az eljáró bíróság a jogszabálysértés kérdésében dönt.A közigazgatási bíróság előtt lévő adóperben a tényállás kérdése, és annak bizonyítottsága is csak, mint a jogszabálysértés indoka jelenik meg. Mindezek miatt elég ritka, hogy a bíróság tanúkat hallgasson meg, és a tényállás felülvizsgálatát a tárgyalóterembe megejtse.

Mindezek ellenére kétségtelen tény, hogy különösen az úgynevezett „vagyonosodási” perekben rendkívül nagy a jelentősége a személyes meghallgatásnak.

Kölcsönadás valóságának bizonyítására már nem egyszer került sor a tárgyalóteremben.

Az általános forgalmi adóhoz kapcsolódó adóperek esetén lehetőség volt arra, hogy a számlán szereplő gazdasági esemény valódiságának bizonyítására tanút, avagy szakértőt hallgasson meg a bíróság.

2011. március 1-től fő szabályként a közigazgatási perekben, így az adóperekben is a tárgyaláson kívüli elbírálás működik.

Tárgyalás tartása természetesen kérhető, de erre a felperes ügyfélnek (azaz az adózónak) csak magában a keresetlevélben lesz lehetősége. Ennek elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

Az adóhatóság, mint alperes, a tárgyalást érdemi nyilatkozatában kérheti. A bíró bármikor dönthet a pertárgyaláson történő elbírálásáról.

A tárgyaláson kívüli elbírálás főszabályként történő érvényesítésének azért van lehetősége, mert egyértelműen mutatja azt a tendenciát, amely az állam azt az érdekét érvényesíti, hogy a közigazgatási perekben és így természetesen az adóperekben is minél gyorsabb és végérvényes lezárását teremtse meg az adóhatóság által meghozott határozatoknak.

Dr. Marosi Andrea
Az Adóiroda munkatársa

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyarországi lakás eladásából származó jövedelem

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Nyilt végű pénzügyi lízing le nem vonható áfa, tao

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Égetett szesz szállítása Romániába

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink