hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Katás szabályozásváltozás: az Adótanácsadók Egyesülete szakmai kritikája

  • adozona.hu

Az Adótanácsadók Egyesülete nem ért egyet azzal a tervezett törvényi változással, hogy az ugyanazon kisadózó vállalkozások (katások) éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit minden esetben (kvázi fűnyíró elv szerint) 40 százalék adóval terheljék. Az egyesület elnöksége képviseletében Zara László elnök által szerkesztőségünkhöz eljuttatott anyagot közöljük.

Mint írják: álláspontjuk szerint a szabályozásváltozás – több más szakma mellett – rendkívül hátrányosan érinti az adótanácsadói és könyvelői szakma egy jelentős részét is. Ezzel ugyanis azok a kata szerint adózó tanácsadók és könyvelők, akik egyébként a kata szabályrendszerét mindenben betartva, a hosszú távon kiszámítható, kedvező adózási lehetőséget választva tisztességesen adóznak és végzik el több ezer vállalkozó adózási feladatait, szintén az adórendszer, ezen belül is a katázás kijátszói közé sorolódnak

Egyetértenek azzal és korábban is nyilvánosan kiálltak azért, hogy a kata ellenőrzése olyan irányba módosuljon, amely szankcionálja, és ezzel megakadályozza a munkaviszony helyett a színlelt vállalkozási jogviszonyos foglalkoztatást. Határozottan kijelentik azonban, hogy az egyesület tagjai nem tartoznak abba a körbe – mint ahogy a többi, az egyesületen kívüli adótanácsadó és/vagy könyvelő, vagy más szakmákban tisztességesen dolgozó/adózó vállalkozás sem – akikkel szemben (egyébként helyesen) fel kívánnak lépni.

Megítélésük szerint a tervezett módosítás romboló hatású a tisztességes vállalkozások körében, és sajnálatosan, a jelenlegi szabályozást kijátszó vállalkozók miatt azokat a szabálykövető vállalkozásokat hozzák hátrányos helyzetbe, amelyek valódi vállalkozásként – kata szerint adózva – végzik tevékenységüket. Egy egyszerű példán szemléltetve, ha egy katás könyvelőiroda ugyanazon ügyfelének éves szinten több, mint 3 millió forintos éves könyvelési díjat számláz, a 3 millió Ft feletti rész azonnal bekerül a 40 százalékos „büntetőadó” alá, holott ezzel a tevékenységgel kapcsolatban sem most, sem korábban fel sem merülhet a munkaviszony kijátszásának lehetősége.

Mindezek alapján a jelenlegi módosítási javaslatot, ebben a formájában – véleményük szerint – nem lenne szabad bevezetni.

Olvassa el a témában az Adózóna "Így változnak a kata szabályai 2021-től – példa a büntetőadóra" című írását is!

Az egyesület javaslata a következő:

– hatékony ellenőrzési rendszer működtetése – ennek keretében szűrjék ki azon katás vállalkozásokat, amelyek a mostani szabályozásban meglévő kritériumrendszer (7 pont) alapján a munkaviszonyukat vállalkozói jogviszonyra cserélték és „beszámláznak” a volt munkáltatójuknak vagy annak bármely kapcsolt vállalkozásának. Meggyőződésük, hogy a NAV adatbázisainak felhasználásával, akár helyszíni ellenőrzés nélkül, informatikai úton a kívánt cél elérhető, és meggátolható, hogy a színlelt katások rombolják a többi, tisztességes vállalkozás megítélését.

– a jelenlegi szabályozás kiegészítése – a mostani szabályozásban meglévő kritériumrendszer kiegészítése egy olyan további ponttal, hogy a munkaviszony megszüntetését követő meghatározott időn (például 2 éven) belül katás vállalkozóként ne végezhessen tevékenységet a volt munkáltatója vagy annak bármely kapcsolt vállalkozása részére.

– 40 százalékos többlet adóteher bevezetése a kifizető részére – értékhatárra való tekintet nélkül, az első forinttól, ha a katás foglalkoztatás szabályrendszere bármilyen tekintetben sérül.

Bár a mostani módosítás ezzel nem foglalkozik, de a fentieken kívül fontosnak tartanák még a szabályozás olyan irányba történő változtatását, amely előtérbe helyezi a katás vállalkozás keretében elérhető juttatások (például nyugdíjellátás) értékhatárának emelését és annak évenkénti valorizációját még abban az esetben is, ha ez a cél a kata havi fizetendő összegének emelésével valósítható meg. Ez ugyanis kellő biztonságot jelentene a katás adózóknak, hogy hosszú távon is ebben az egyszerű és számukra kedvező adórendszerben dolgozhassanak.

Mindezek alapján szükségesnek látják a jelenleg tervezett módosítás visszavonását és az átgondoltabb változtatást; konstruktív javaslataikkal ebben készséggel részt vesznek – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink