13 találat a(z) Zara László cimkére

Az Adótanácsadók Egyesülete tájékoztatója Cikk

Elismeri a pénzügyi kormányzat, hogy felerősödik a könyvelők, adózási szakemberek szerepe, munkájuk szükségessége az áfabevallás-tervezet kiajánlása után. Levelük azonban hallgat arról, hogy a kiajánlás használata szerintük miért jelentős adminisztrációcsökkentés – mondta el Zara László az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

Katás szabályozásváltozás: az Adótanácsadók Egyesülete szakmai kritikája Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete nem ért egyet azzal a tervezett törvényi változással, hogy az ugyanazon kisadózó vállalkozások (katások) éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit minden esetben (kvázi fűnyíró elv szerint) 40 százalék adóval terheljék. Az egyesület elnöksége képviseletében Zara László elnök által szerkesztőségünkhöz eljuttatott anyagot közöljük.

Nesze neked, könnyebb adminisztráció! Berzenkednek az adótanácsadók Cikk

Jottányit nem csökkent a vállalkozások üzleti év zárásához kapcsolódó terhelése, amely két területen, a társasági és a helyi iparűzési adózásban okozza a legnagyobb problémát. A bevallásokhoz szükséges nagy adatmennyiség és megterhelő adminisztráció egyáltalán nem szolgálja az adóelkerülés megelőzését, ellenben sok hibalehetőséget rejt magában, és nagyon megnehezíti az érintettek helyzetét – berzenkedik az Adótanácsadók Egyesülete.

Adószakértők, adótanácsadók oktatják ingyen a jövő adózóit Cikk

„A jövő tudatos adózói” címmel társadalmi felelősségvállalási programot indított a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete.

Tényleg minden számlát lát jövőre a NAV? Cikk

Ugyan helyes célkitűzés az áfacsalások megakadályozása a tisztességes vállalkozások érdekében, de a számlázó programok bekötése a NAV-hoz nem jelenthet teljes körű megoldást. Ez ugyanis jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, és továbbra is megkerülhető marad – véli Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Káros lehet a cégregisztráció áthelyezése, mondják az adótanácsadók Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, melyben felvetették, hogy a cégregisztrációt a cégbíróságtól helyezzék át az iparkamarához. „Az egyesület márciusban végzett kérdőíves felmérése szerint a tagság használja a cégbíróság nyilvántartásait, és bízik is bennük, miközben sokkal kevésbé tartja hasznosnak és hitelesnek az MKIK által vezetett adatbázist. Érdemes lenne az áthelyezési döntés előtt figyelembe venni a felhasználók tapasztalatait is” – figyelmeztetett Zara László, az egyesület elnöke.

Könyvelőket, adótanácsadókat minősítő rendszert vezetett be az adótanácsadók egyesülete Cikk

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete XIX. Országos Adójogi konferenciáján adott át első ízben tagjainak minősítő védjegyet és oklevelet, mellyel segít a megbízható könyvelőt, adótanácsadót kereső vállalkozásoknak.

Ellenzik az adótanácsadók a felügyeletet Cikk

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete továbbra sem tartja jó megoldásnak az új közfelügyeleti hatóság bevezetését, Zara László elnök szerint megalapozatlan elképzelésről van szó, létrehozása csak a bürokráciát növelné.

Védjegy adótanácsadóknak, könyvelőknek Cikk

Adórendszerünk egyre bonyolultabbá vált, néhány egyszerűsítésre azonnal volna lehetőség – hangzott el a 25. évfordulóját ünneplő Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének konferenciáján. Az egyesület 2016 elején a tagok felkészültségéről védjegyet vezet be.

A NAV szeme mindent lát? Adószakértői kifogások Cikk

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint az összes vállalkozás számlázásának bekötése a NAV-hoz jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, így jelenleg az elektronikusan vagy számítógépes támogatással kiállított számlák valós idejű adatszolgáltatása sem volna hatékony az adócsalások megelőzésében. Mivel sem a bevezetés költségei, sem a várt eredmények nem ismertek, így nem lehet tudni, hogy mennyire érné meg az ötlet megvalósítása.

Adó a devizahiteleseknek visszajáró pénzre? Cikk

Előfordulhat, hogy megadóztatják a bankok által jogtalanul levont, a hiteleseknek visszajáró pénzeket? Az adószakértők szerint ez nonszensz, a szaktárca viszont még mérlegel – írja a figyelo.hu.

Vigyázat! Nem kell mindent megfizetni, amit címeres levélben kérnek! Cikk

Megtévesztő leveleket kaptak az Adótanácsadók Országos Egyesületének tagjai, jelezte az Adózónának Zara László, az egyesület elnöke. Egy társaság nyilvános közzétételért pénzt kér, holott csak a bevételeit szeretné így növelni.

Az eva megszűnésével az adóbevétel 80 százalékáról mond le a költségvetés? Cikk

A jelenlegi adóbevétel 80 százaléka veszhet el abban az esetben, ha jövőre megszűnik az eva - mondta el az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. Zara László hozzátette: ez a lépés a feketegazdaságot fogja erősíteni, illetve az érintett cégek akár fele is megszűnhet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink