27 találat a(z) zártkert cimkére

Ingatlaneladás, majd másik vásárlása Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2012-ben vásároltam a párommal egy zártkerti telket, rajta egy gazdasági épülettel 5 millió forintért. 2014-ben végeztünk rajta számlával igazolható felújítást 3 millió forint értékben. 2018-ban az értékbecslő 16 millió forintra értékelte az ingatlant. Ha eladom, és vásárolok egy telket 5 millió forintért, és építtetek rá kb 20 millió forintért egy könnyűszerkezetes házat, akkor hogyan kell adóznom az eladás után, illetve kell-e illetéket fizetni az építés után? Mivel amit eladok, nem lakóingatlan, akkor – ha jól tudom – nem lehet alkalmazni a cserepótló illetéket.

Zártkertek: 2–10 millió forint támogatás kapható Cikk

Megnyílt a Zártkerti program pályázatának elektronikus felülete, amelyen keresztül az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hihetetlen, de erre is jó lehet egy zártkert Cikk

A Mura térségében a volt szőlőterületek, zártkerti ingatlanok egyik újrahasznosítási lehetőségét kínálja a kivitermesztés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura Program miniszteri biztosa szombaton Becsehelyen.

Támogatás zártkertek megújítására Cikk

Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással – mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 2017. évi zártkerti revitalizációs program pályázatának eredményéről tartott sajtótájékoztatót követően telefonon az MTI-nek.

Zártkerti programról határozott a kormány Cikk

Zártkerti program létrehozásáról döntött a kormány a környezet védelme, a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradása, a vidéki tájfenntartás és a zártkerti ingatlanokon fennmaradt genetikai sokféleség megőrzése érdekében – derül ki a Magyar Közlöny 136. számában közzétett kormányhatározatból.

Újabb támogatások tanyafejlesztésre Cikk

Az idén 1,225 milliárd forint fordítható a hetedik alkalommal kiírt és nemzeti forrásból működtetett Tanyafejlesztési Program finanszírozására – közölte Szakáli István Loránd a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára a szerdán, Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.

Átminősített ingatlan értékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2016. évben értékesített ingatlanhoz kapcsolódóan a következő kérdésem lenne: Adott egy ingatlan, melynek besorolása szőlő és gazdasági épület. Az épületet 2016. évben, értékesítés előtt átminősítik művelési ágból kivontra (és gazdasági épület). A kérdésem az lenne, hogy ez a módosítás az szja törvény 62/A paragrafusának felel-e meg? Illetve az alább felsoroltak miatt valószínűleg ezt mégsem kell alkalmazni, ha jól gondolom: A zártkert megszerzésére két időpontban került sor: 2006-ban 1/2 rész 1.100.000 Ft adásvétel (110.000 Ft illeték), 2011-ben ajándékozással 1.200.000 Ft érték (ebből 700 e az épület, 500 e a termőföld) (104.500 Ft az illeték). A 75%-os szabály nem alkalmazható az ajándékozás esetében, mivel illeték kiszabására került sor, ezt jól gondolom? 2016-ban 5.300.000 Ft-ért került értékesítésre művelési ágból kivonva. A 62/A nem alkalmazandó, mert 5 évnél régebben az ingatlan tulajdonosa (illetve a szokásos hozám is magasabb a jövedelemnél). Ezek alapján az évek száma módszerrel a számított adó 309 825 Ft. Helyes a számításom? Köszönettel

Haladékot kaphatnának a zártkertek az átsorolásra Cikk

A tulajdonos egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint 2016. december 31. helyett 2017. december 31-éig kérheti, hogy zártkertként nyilvántartott ingatlanát művelés alól kivett területté sorolják át.

Százmilliók zártkertek megújítására Cikk

Háromszáz millió forint jut idén a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Ingatlanértékesítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Zártkerti ingatlanjaimat szeretném értékesíteni. A kifüggesztés elkerülése végett, kivonatnám a művelés alól (az 1997. évi CXLI. törvény 2016. május 5-én hatályba lépett módosítása). A zártkerti ingatlanokat (2010. január 18-án és október 07-én vásároltam. Az egy hektár terület felét gyümölcsfákkal betelepítettem. Hogyan adózom a megszerzett bevétel után? A bevételből értéknövelő beruházásként levonhatom-e a telepítés költségeit? Érvényesíthetek-e adómentességet (a művelés alól való kivonás ellenére) a 200 ezer forintot meg nem haladó részre, ha őstermelőnek adom el? Mit jelent a regisztrált mezőgazdasági vállalkozás? A regisztráció alatt az MVH-regisztrációt kell érteni? Köszönettel: KM

Ha átminősített ingatlant adott el, így kell adóznia. Példával Cikk

Az Adózónához intézett korábbi olvasói felvetés kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása alapján ismertetjük a termőföldből, továbbá egy zártkertből átminősített ingatlan értékesítésének sajátos adózási következményeit.

Szja – ingatlanértékesítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénynek a 67/2015. (X.30.) FM-rendelettel módosított végrehajtási rendelete alapján 2015. december 1-jétől lehetőség van a zártkerti ingatlanok esetében kérelmezni a földhivataltól a kivonás átvezetését, amivel az ingatlan kikerül a földforgalmi törvény hatálya alól. Ha a kivonás átvezetését követően a tulajdonos – az így megkötés nélkül értékesíthető – ingatlant eladja, felmerül, hogy kell-e, és, ha igen, az szja-törvény mely szakasza alapján személyi jövedelemadót fizetnie? Kérdés, hogy a művelésiág-változással a 15 év újraindul-e, vagy a 62/A § (1) bekezdése szerinti vagy a (3) bekezdés c) pontja szerint szabályozás érvényesül-e? Nehézséget jelenthet ugyan akkor az utóbbi esetben az átminősítés jogerőre emelkedését megelőző 5 évet megelőző tulajdonszerzés igazolása az adómentesség érdekében, mivel a zártkertek 2013-ban kerültek a földforgalmi törvény (2013. évi CXXII. tv.) hatálya alá. Az aktuális tényállásban a tulajdonos a zártkert tulajdonjogát 1990. évben szerezte meg, a gazdasági épület felépítményt 1995-ben tüntették fel. Az átminősítésről szóló határozat jogerőre emelkedését követően azonnal értékesíteni kívánja az ingatlant. Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Jelzáloghitel kamatkedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Amerikai levont adó

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink