hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hihetetlen, de erre is jó lehet egy zártkert

  • MTI

A Mura térségében a volt szőlőterületek, zártkerti ingatlanok egyik újrahasznosítási lehetőségét kínálja a kivitermesztés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura Program miniszteri biztosa szombaton Becsehelyen.

Cseresnyés Péter Magyarország legnagyobb, mintegy négyhektáros kiviültetvényének szüreti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a térség gazdasági-turisztikai fejlesztését célzó Mura Program egyik példája lehet a dél-zalai dombokon terjedő kivitermesztés.

A Becsehely határában elterülő, országosan is egyedülálló kiviültetvény is azt mutatja, hogy az elhagyott szőlőültetvények és zártkerti ingatlanok újrahasznosításához a kivit is sikerrel alkalmazhatják tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette: a Mura Program egyik alapvető célja, hogy megerősítse a térségben a mezőgazdaságot, hogy jövőképet biztosítson azoknak a gazdálkodóknak, akik továbbra is a föld megműveléséből akarnak megélni. A becsehelyi ültetvény eredményei láttán már most lenne 10-20 hektárnyi további terület, amelyen más gazdálkodók ugyancsak kivitermesztésbe fognának, "küzdünk azért, hogy támogatható telepítésű növény legyen a kivi"  jelezte Cseresnyés Péter.

A családi gazdaságot irányító Miklós Ákos Márton elmondta: ma még talán unikálisnak számít a kivitermesztés, de a Nagykanizsa-Letenye-Lenti vonalon húzódó dombvidéken ehhez ideálisak a körülmények. Különleges a klíma, ezért télen nem fagynak el a gyümölcsök, megfelelőek a talajadottságok, a gyümölcsnek nincsenek kártevői, ezért semmiféle vegyszeres növényvédelmet nem igényel, csupán megfelelő tápanyagot és öntözést kell biztosítani.

Hozzátette, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcsöt száz évvel ezelőtt még Új-Zélandon sem ismerték, a közelmúltra pedig már a szigetország lett az egyik legnagyobb termelő a világon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországon nem a globális felmelegedésnek köszönhetőek az ideális viszonyok, akár évtizedekkel ezelőtt is lehetett volna kivit termeszteni, csak mostanáig nem fedezte fel senki az ebben rejlő lehetőségeket.

Az MTI kérdésére Miklós Ákos Márton elmondta: a 2012-ben telepített négyhektáros gyümölcsösben tavaly 7-8 tonna volt a termés, idén várhatóan 13-14 tonnát szüretelnek, laborvizsgálatok szerint húsosabb, magasabb a szárazanyag- és cukortartalma mint az importgyümölcsnek. A becsehelyi kiviültetvény teljes termését egy nemzetközi nagykereskedelmi lánc vásárolja fel magyarországi üzletei számára, és a polcokra kerülő dobozokon is jól látható, hogy magyar gyümölcsről van szó.

A dél-zalai ültetvényen a kivi mellett számos más egzotikus gyümölcs  például datolyaszilva, füge, minikivi, jujuba, pekándió és vadcitrom is megterem. A családi gazdálkodók célja az, hogy a kivitermesztést másokkal is megismertessék, de mintegy 200 féle fával azon is kísérleteznek, hogy miként lehet hosszú ideig pulton tartható fügét termeszteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink