63 találat a(z) vagyonadó cimkére

Még mindig nincs APEH-es ingatlanadó-kalkulátor Cikk

Január 1-jén hatályba lépett a vagyonadótörvény, az először 2009. november közepére ígért vagyonadó-kalkulátor sehol sincs az APEH honlapján. A negyedik határidőt sem tudta tartani az adóhivatal, és újabbat már nem is tűznek ki.

Meddig késik az APEH vagyonadó kalkulátora? Cikk

Ismét késhet az APEH vagyonadó-kalkulátora. Semmi sem biztos, de elképzelhető, hogy idén már nem is teszi közzé az állami adóhatóság az internetes számológépét.

Ingatlan bérbeadása és a vagyonadó: kiskapuk 2010-ben Cikk

A gazdasági válság következtében nagyon sok családnak csökkent a bevétele. A kieső bevételek pótlásának egyik kézenfekvő módja, hogy a család bérbe adja a második, harmadik ingatlanát. Hogyan változnak a szabályok 2010-től és mire célszerű ügyelni a bérbeadás utáni adózásnál?

APEH-értékbecslés: ki számíthat ellenőrzésre? Cikk

A vagyonadó törvényhez hivatalos ingatlanadó-kalkulátort készít az APEH: egy űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét. A múlt héten megjelent az ezt szabályozó kormányrendelet, mely szerint az APEH nem az adó alapját képező forgalmi értéket állapítja meg, hanem a becsült értéket pontosítja. Ez azt jelenti, hogy a forgalmi értéket továbbra is a magánszemélynek kell meghatároznia, bár ehhez komoly segítséget kaphat az adóhivataltól. Mire jó a becsült forgalmi érték?

Oszkó: a vagyonadó csökkenti a vagyonosodási vizsgálatok számát Cikk

A jövő évtől bevezetendő vagyonadó - a nagy értékű ingatlanok és más vagyontárgyak megadóztatása - nem növeli, hanem csökkenti a vagyonosodási vizsgálatok számát, mivel a jövedelménél megtakarított adót így automatikusan befizeti az érintett személy - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a NAPI Gazdaság ingatlan konferenciáján

Ingatlanadó: az adóhatóság becsül, ha kérik Cikk

Hivatalos ingatlanadó-kalkulátort indít a kormány november 15-től. Egészen pontosan az történik, hogy az APEH és az Ügyfélkapu honlapján lévő űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét.

Mégis lehetnek adómódosítások: mi a lényeg? Cikk

Az ígéretek ellenére mégis szinte az összes adótörvény módosul (T/10676 törvényjavaslat). A 2010 évre már kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvények is. Felvetődik a kérdés: volt-e értelme a kapkodásnak? Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk az „egységes szerkezetű” szövegről két saláta törvényt kellene összefésülni az alaptörvényekkel. A benyújtott törvényjavaslatból most két lényegesebb módosítást emelünk ki.

Alkotmánybíróságon támadta meg a vagyonadót az ombudsman Cikk

Alkotmányellenes az ombudsman szerint a vagyonadó; Szabó Máté a többi között a törvénynek az adóalap számítására, bevallására, illetve a nagycsaládosokra vonatkozó szabályait támadta meg az Alkotmánybíróság előtt - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala.

Új vagyonadó kalkulátor: mennyit fizetünk vízen, földön és a levegőben? Cikk

Az Adózóna új kalkulátorai segítségével kiszámíthatja mennyit kell adóznia gépkocsija, vízi- és légijárművei után.

Sólyom rábólintott a vagyonadóra Cikk

Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a vagyonadóról szóló, valamint a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvényt. Az államfő aláírta a gyes időtartamának rövidítését és gyed igénybevételének szigorítását tartalmazó jogszabályt is, amelyet első alkalommal visszaküldött az Országgyűlésnek újratárgyalásra - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

Jövőre vagyonadót kell fizetni Cikk

Jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után, az ingatlandó három kulcsos lesz. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot.

Oszkó: az IMF-szándéknyilatkozat szerint be kell vezetni a vagyonadót Cikk

A Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti legújabb szándéknyilatkozat-tervezet egy kitétele szerint egy központi beszedésű, értékalapú, vagyoni típusú adó ésszerűen része kell, hogy legyen a magyar adórendszernek - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre válaszolva a Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén.

Adóemelés- és csökkentés: végül mi változik júliustól és mi lesz jövőre? Cikk

Alig több mint egy hónapja fogadta el az Országgyűlés az évközi változásokat hozó adócsomagot, a 2010-től várható módosítások egyes elemeiről pedig hétfőn szavaz a parlament. A járulékcsökkentés, áfaemelés és a személyi jövedelemadó sávhatárának emelése visszamenőleg - csupán néhány a júliusban várhatóan hatályba lépő módosításokból, amikről bővebben és részletesebben július 7-én hallhat a 2009-es adóváltozások konferencián, amelyet az Adózóna támogat.

Vagyonadó: nem kell társasházzá alakulni Cikk

Nem kell társasházzá alakulniuk a vagyonadó miatt az osztatlan közös tulajdonban lakóknak - közölte a Pénzügyminisztérium.

Ingatlanadó: panelben nem lehet megúszni? Cikk

A jelenlegi felállásban az érintettek között lesznek azok is, akik Budapesten a 80 négyzetméter feletti panellakásban élnek. Ezzel szemben viszont kiesnek az adókörből a peremkerületekben található nagy alapterületű családi házak - írja az ingatlanmagazin.com az ingatlanadó tervezetével kapcsolatban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szervizdíj kiosztása éven beül

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink