Ingatlanadó: panelben nem lehet megúszni?
A jelenlegi felállásban az érintettek között lesznek azok is, akik Budapesten a 80 négyzetméter feletti panellakásban élnek. Ezzel szemben viszont kiesnek az adókörből a peremkerületekben található nagy alapterületű családi házak - írja az ingatlanmagazin.com az ingatlanadó tervezetével kapcsolatban.
"Mivel a magyarországi lakásingatlanok közül 2 millió rendelkezik három vagy annál több szobával, s ha azt feltételezzük, hogy ezeknek csak a fele ér többet 30 millió forintnál, akkor megbecsülhető, hogy a lakástulajdonosok egyötödét érinti majd az ingatlanadó fizetése" – fejtette ki Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. A kormány 2010-ben vezetné be a vagyonadót, amely az eddigi tervek szerint a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, a nagy értékű autókra, vízi- és légiközlekedési eszközökre terjedne ki. Oszkó Péter által kézjegyzett törvényjavaslat kimondja, hogy ha az év első napján a lakás forgalmi értéke eléri a 30 millió forintot, akkor arról bevallást kell adni. Pont. Ugyancsak kötelező a bevallás beadása, ha a lakás forgalmi értéke alatta marad a 30 milliónak, de a számított értéke eléri azt. - olvasható az ingatlanmagazin.com.Bár az ingatlanadó bevezetésére még nem bólintott rá az Országgyűlés, az első Oszkó-féle törvénytervezet szerint biztos, hogy rosszul járnak azok, akik 80 négyzetméternél nagyobb, ám bármilyen falazatú otthonban laknak. Erre a polémiára elsőként magazinunk mutatott rá. Eszerint mentességet a jelenlegi törvénytervezet szerint még a panelosok sem kapnak. Ezt azok sínylik meg, akik Budapest kiemelt kerületeiben olyan házgyári lakásban élnek, ahol az alapterület 80 négyzetméter felett van. A törvényjavaslat szerint ugyanis a számított értéket két lépcsőben kell meghatározni: az elsőben az alapterületet be kell szorozni a törvényjavaslat mellékletében megadott alapértékkel, majd az így kijött eredményt kell - számos tényezővel - korrigálni. Vannak azonban, akik azonban fővárosi kertes házzal is megúszhatják az ingatlanadót.
A cikk folytatásáért kattintson ide!
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa