Vagyonadó: az APEH szedi majd be, önbevallás alapján
A 2010-től bevezetni tervezett vagyonadó központi adó lesz, amelyet az APEH szed be önbevallás alapján - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A vagyonadót a 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanokra, a nagyértékű autókra, a vízi és légi közlekedési járművekre vetnék ki. A 30 millió forintnál értékesebb ingatlanok esetében 50 millió forintig 0,35 százalék, ezen érték felett pedig 0,5 százalék lenne az adó. Az ingatlan értékének megállapítását értékövezeti besorolással segítik.A pénzügyminiszter hangsúlyozta: szeretnének olyan rendszert létrehozni, amelyben megjelenik a vagyonarányos teherviselés, amelyben a nagyobb vagyonnal rendelkezők nagyobb arányban veszik ki a részüket a közteherviselésből.
Jelenleg is van ingatlanadó Magyarországon, amit helyi adóként, az önkormányzatok vetnek ki, a lakások 45 százaléka után évente átlagosan 15 ezer forint az adóterhelés. Ezt csak kiegészítené a vagyonadó - mondta Oszkó Péter.
A 30 millió forintos értékhatárig így ezután is csak a helyi adót vetnék ki, az új vagyonadó az a fölötti értékhatárnál lépne be. A vagyonadóból levonható lesz az önkormányzatok által kivetett adó, csak a megmaradó részt kell a központi költségvetésbe befizetni - mondta a pénzügyminiszter. Ez a számítások szerint 200-250 ezer lakóingatlant érintene a mintegy 4,7 milliós lakásállományból.
Az adót az APEH szedi majd be önbevallás alapján, tehát mindenki maga lesz felelős azért, hogy bevallja, milyen értékű az ingatlana. Ha az adóhatóság úgy látja, hogy a bevallott érték irreálisan eltér a piaci viszonyoktól, kérdőre vonhatja az adóalanyt - fejtette ki a pénzügyminiszter.
A vagyonadó a kormány által elfogadott adócsomag szerint számos kedvezményt tartalmaz. A nagycsaládosok három gyerek után a vagyonadó 15 százalékát levonhatják majd az adójukból, majd minden további gyermek után újabb 15-15 százalékot.
A minimálnyugdíj kétszeresénél kevesebbet kapó, 62 évesnél idősebb nyugdíjasokat 10 millió forintos adóalapig mentesség illeti meg, ha az ingatlanuk - amelyben benne is laknak - értéke nem haladja meg az 50 millió forintot.
A nyugdíjasok, ha nem tudják megfizetni, a vagyonadó felfüggesztését kérhetik, ebben az esetben az adótartozást feljegyzik a tulajdoni lapra, és az örökösnek kell majd kifizetnie.
A munkanélküliek is kérhetik a vagyonadó megfizetésének felfüggesztését, s a felfüggesztés megszűnése után 12 havi részletben fizethetik meg az adót.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa