Ingatlanadó: arányos közteherviselés?
Populista ingatlanadót tervez bevezetni a kormány a „fizessenek a gazdagok” ösztönökre apellálva. Kacsalábon forgónak csak ritkán nevezhető, 30 millió forintnál értékesebb otthon a lakásállomány mindössze 4,5 százaléka.
Ez az a ház, ahol minden változik – facsarhatók ki Koncz Zsuzsa egykori slágerének sorai a kormány ingatlanadóval kapcsolatos elképzeléseire, amelyek törvényjavaslat formájában, részletekre bontva az ígéretek szerint a hétvégére lesznek megismerhetők. És a dalszöveg elferdítve tovább folytatható: ez az a ház, ahol nem áll az idő. Mérget lehet ugyanis venni rá, hogy végső formába öntéséig még sokat módosul az indítvány. Ezt nemcsak a koncepció múlt heti, a politikai egyeztetések eredményeképpen rövid idő alatt lezajlott drasztikus átalakulása támasztja alá, hanem az is, hogy születésekor a javaslat még híján volt az érdemi adó- és ingatlanszakmai megméretésnek.A Bajnai-kormány gyakorlatlanságával, vagy éppen ellenkezőleg, kiváló taktikai érzékével egyaránt magyarázható, hogy először a szocialisták, de az adófizetők számára is riasztó mértékű, végeredményben mindenre (lakásra, garázsra, üdülőre, vállalkozási célú építményre) és mindenkire (lakosságra, cégekre) kiterjedő, egységes ingatlanadó ötletével állt elő. Az első verzió szerint minden, 2 millió forintnál értékesebb ingatlan után fizetni kellett volna – nem csoda, hogy a szocialista frakció két nap alatt szétszedte és igencsak fölpuhította az eredeti javaslatot, töredékére szűkítve az adózás alá eső ingatlanok körét. Ez azért sem meglepő, mivel a kabinet és a szocialista, illetve a szabaddemokrata képviselők eleve megkötötték egymás kezét, amikor a kormány támogatásáról szóló nyilatkozatukat szignálva mindkét oldal biankó csekket írt alá. A képviselők azzal, hogy részleteiben nem ismert ingatlanadóhoz adták a nevüket, a kormány pedig azzal, hogy megígérte, előzetes egyeztetés nélkül semmilyen javaslatot nem visz a parlament elé.
A közös nevezőt végül egy meglehetősen népszerűséghajhász megoldásban találták meg a felek, nem is igazán érthető a Fidesz csökönyös ellenkezése. Mostanra ugyanis amolyan félluxusadót sikerült kreálni, még ha sokak egyetértésével találkozik is a „fizessenek a gazdagok és a majdnem gazdagok” jelige. Jelenlegi állapotában ugyanis annyit lehet tudni az elképzelésről, hogy kizárólag a 30 millió forintnál értékesebb lakóingatlanok és üdülők tulajdonosait adóztatnák, őket viszont nagyon, a teljes ingatlanérték után. Ez enyhén szólva ellentmond az arányos közteherviselés elvének, még ha találni is hasonló példát a magyarországi adóztatásban.
Molnár Patrícia cikkének folytatását olvassa el a HVG-ben vagy itt!
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa