Vagyonadó: kedvezményt kapnának a munkanélküliek
Önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd - értesült az MTI több forrásból szerdán.
A kormány csütörtökön tárgyalja a vagyonadó részleteit, amelyről Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter korábban annyit mondott: a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, a nagyértékű autókra, vízi- és légiközlekedési eszközökre is kiterjed majd. Az MTI információi szerint a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó szabályai szerint 30 és 50 millió forint között az ingatlan értékének 0,35 százaléka lenne az adó, e felett pedig 0,5 százalékos adókulcsot vezetnének be 2010-ben.Kedvezményt kapnának a nagycsaládosok: három gyerek után a vagyonadó 15 százalékát levonhatnák az adójukból, majd minden további gyerek után újabb 15-15 százalékot vonhatnának le.
Szintén kedvezményt kapna a nyugdíjasok egy része, de ezt több feltételhez köti a törvényjavaslat. E szerint tízmillió forintos adóalapig illeti meg mentesség azokat a 62 évnél idősebb nyugdíjasokat, akik a minimálnyugdíj kétszeresénél kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, és az ingatlanuk - amelyben benne is laknak - értéke nem haladja meg az 50 millió forintot.
A nyugdíjasokra vonatkozó általános szabály az: ha nem akarják vagy nem tudják megfizetni a vagyonadót, akkor kérhetik annak "felfüggesztését". Ebben az esetben az adótartozást feljegyzik a tulajdoni lapra, és annak kell majd kifizetnie, aki örökli az ingatlant.
Kedvezményt kapnak a munkanélküliek is: átmenetileg szintén kérhetik a vagyonadó megfizetésének felfüggesztését.
A törvényjavaslat szerint a magánszemélyeknek és a cégeknek, szervezeteknek nemcsak az ingatlanok után, hanem a nagyértékű gépkocsik, vízi- és légiközlekedési eszközök után is kellene vagyonadót fizetni, de más-más szabályok alapján. Az MTI úgy tudja: utóbbiak esetében - értékalapon - több kategóriát határoznának meg. A 125 kilowattnál nagyobb teljesítményű motorral rendelkező gépkocsik után pedig - a már meglévő teljesítményadón túl - további fizetési kötelezettsége lenne a tulajdonosoknak. Például 125 és 175 kw közötti teljesítménynél a teljesítményadó kétszeresét terhelik rá a tulajdonosra, ami arányosan növekszik az autó teljesítményével együtt.
Az MTI értesülései szerint a kormány korábban 110-120 milliárd forintos bevételt várt volna az ingatlanadótól. Ez a számítás arra az első változatra vonatkozott, amely már kétmillió forintos értékhatártól kivetette volna az új adót.
A távirati iroda úgy tudja, a jelenlegi koncepció alapján ennek nagyjából a felével számolnak, így viszont - a tervezett jövő évi szja-csökkentés miatt - ki kell pótolni a hiányzó összeget. Erről - vagyis a további kiadáscsökkentésről - később, a jövő évi költségvetés készítésekor is ráér dönteni a kormány.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa