• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Öntözésfejlesztési támogatás könyvelése

Tisztelt Szakértő! Társaságunk gazdasági eseményeit kettős könyvvitel rendszerében könyveljük, mikrogazdálkodói beszámolót készítünk. Jelentős volumenű fejlesztést hajtottunk végre a VP2-4.1.4-16 (A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése) felhívás keretében, a kapott támogatás elszámolásával kapcsolatos kérdést szeretnék Önöknek feltenni. 1. A 55/2019. (XII. 10.) AM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes támogatások számviteli nyilvántartásával kapcsolatos szabályokról jogszabály alapján a kapott támogatás összegét tőketartalékba kell helyeznünk, majd azt a fenntartási időszak végéig lekötött tartalékban kell kimutatni [1. §. (1) a)]. Helyesen gondolom, hogy emiatt a kapott támogatás teljes összegét a folyósítás évében a 9663 Európai Uniótól kapott támogatás, juttatás számlára könyvelem és nem számolok el halasztott bevételt (amit ennek megfelelően nem is oldok fel évente az értékcsökkenés összegével arányosan)? 2. A fejlesztés egy része 2024. évben valósult meg, egy másik része majd 2025. évben fog felépülni. A 2024. évben üzembe helyezett fejlesztések után részelszámolás keretében a támogatási összeget (ami a teljes támogatási összeg körülbelül 25 százaléka) folyósították részünkre. Ennek az 1. pont szerinti könyvelésével ugye nem kell megvárnom a teljes projektzárást? Válaszát köszönöm!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3