adozona.hu
Vagyonosodási vizsgálatok: felesleges az Alkotmánybírósághoz fordulni
//adozona.hu/archive/20090512_vagyonosodasi_vizsgalatok_ab
Vagyonosodási vizsgálatok: felesleges az Alkotmánybírósághoz fordulni
Tetszik
Az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult a vagyonosodási viszgálatok szabályozásának felülvizsgálata érdekében. Szerzőnk cikkéből azonban megtudhatja, nem a jogszabályokkal, hanem azok értelmezésével van baj. Kinek, mikor, mit kell bizonyítania és hol követ el hibát adóhatóság és adózó?
A vagyonosodási vizsgálat nem egy homogén eljárás, bár az adóhatóság ezt kommunikálja. Az sem igaz, hogy vagyonosodási ügyekben megfordul a bizonyítási teher. A köznyelv által vagyonosodási vizsgálatnak nevetett eljárás négy jól elkülöníthető szakaszra bontható.
1. szakasz: Személyi jövedelemaszemélyi jövedelemadó, dó bevallás utólagos vizsgálata, nyilatkozattétel.(Art.97.§)
2. szakasz: Becslés feltételeinek vizsgálata, alkalmazhatóság feltételeinek bizonyítása. (Art.108.§ (2), 109.§ (1).)
3. szakasz: Becslési eljárás, adóalap valószínűsítése. (Art.108.§ (1) bekezdés)
4. szakasz: A becsült adóalaptól való eltérés - adózó általi - hitelt érdemlő bizonyítása. (Art. 109.§ (3) bek.)
| Számoljon itt! |
| Forráshiány és adóteher megállapításáért kattintson az Adózóna vagyonosodási kalkulátorára! |
Miért vált mégis a jegyzőkönyvek, határozatok állandó részévé az APEH részéről, hogy „adózó nem bizonyította hitelt érdemlően, hogy…” mondat? Az ügyvédek, adószakértők téves jogértelmezése, gyakorlata miatt. Elfogadják, hogy a hitelt érdemlő bizonyítás (Art. 109.§ (3) bekezdés) a teljes eljárásra visszamenőlegesen kiterjed.
Gyakori védekezési taktika a vizsgálatokban, hogy a képviselők „mondjuk azt , hogy…” illetve „majd akkor nyújtunk be okiratot, dokumentumot ha az APEH bizonyított” tanácsot adják. Ez a biztos kudarc receptje! Nem mindegy, hogy egy teljes bizonyító erejű okiratot az 1. szakaszban vagy a 4. szakaszban nyújtunk be. Ha az 1. szakaszban, akkor az ellenbizonyítás az adóhatóságot terheli. Ha a 4. szakaszban, akkor már valóban „vért izzadhat az adózó”. Itt már helyes az adóhatóság megállapítása, hogy adózó nem bizonyította hitelt érdemlően, az állítását. Tehát megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében igaza van az adóhatóságnak amiatt, hogy a képviselők helytelen taktikát folytatva, arra biztatják ügyfelüket, hogy a bizonyítékokat tartsák vissza, húzzák az időt.
A másik gyakori hiba, hogy szóban nyilatkozunk, okirati bizonyíték nélkül. Az adójog az egyes jogágak közül a büntetőjoghoz hasonlítható leginkább, de míg a büntetőjogban a felek (tanúk) előadásának van nagyobb szerepe, addig adóügyekben szinte kizárólag az okirati bizonyítéknak.
Egy konkrét példa: gyakori, hogy a szülő gyermekének pénzt ad lakásvásárláshoz, akár több évi kamatmentes kölcsönnel. A polgári törvénykönyv megengedi a szóbeli szerződéskötést. Ez családtagok között elfogadott. Mégis hibát követünk el, ha vagyonosodási vizsgálatoknál hivatkozunk a szóbeli szerződésre. Mi a megoldás? Még az 1. szakasz nyilatkozattételét megelőzően közjegyző előtt írásba foglaltatjuk a polgári törvénykönyv szerinti szóbeli szerződést. Ezt az okirati bizonyítékot kell az adózói nyilatkozathoz mellékelni. A közjegyzői nyilatkozatban foglaltak ellenbizonyítása az adóhatóságot terheli. Ha ugyanezt az okiratot a becsült adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő bizonyításaként nyújtjuk be, akkor az adóhatóság (és a bíróságok is!) még további bizonyítékokat vár jogszerűen az adózótól.
Mikor jogszerűtlen az adóhatósági gyakorlat?
• a nyilatkozathoz benyújtott okirati bizonyítéknál várja az adózótól a „hitelt érdemlő bizonyítást”,
• már a rendelkezésére álló adatok alapján (adózói nyilatkozat nélkül) bizonyítva látja a becslési eljárás alkalmazhatóságát,
• a személyi jövedelemadó törvény 4.§ (2) bekezdésével ellentétes bevétel fogalmat használ (saját bankszámláról készpénzfelvétel),
• a pénzforgalmi mérleg nem a pénztárkönyv könyvvezetési mód gazdasági eseményeire épül,
• a becsléssel megállapított adóalapot egyéb jövedelemnek tekinti.
Az adóhatósági gyakorlatra egy belső használatra készült módszertani útmutató áll rendelkezésre. Ebben vannak azok a mondatok, amelyek alkotmányossági aggályokat vethetnek fel: ”Az adóalap megállapítására az adóhatóság az ún. kronologikus vagyonmérleg számítást alkalmazza, melynek nincs kötött formája. A jegyzőkönyvben előfordulhatnak ún. egykarú vagy kétkarú mérlegek is. A számolási metodikát a Legfelsőbb Bíróság több vagyongyarapodási vizsgálatokkal kapcsolatos ítéletében is jogszerű adóalap megállapítási módszernek tekintette. A kronologikus vagyonmérlegnek – pontosabban pénzforgalmi mérlegnek – az a lényege, hogy az adóellenőrzés a bevételeket és a kiadásokat a magánszemély pénztárcájának szemszögéből, időrendi sorrendbe állítja. A lakossági folyószámla vezetésből és a készpénzes forgalomból adódó a bevételekben és a kiadásokban jelentkező halmozódásokat, párhuzamosságokat kiszűri. Ez azt jelenti, hogy a tényleges bevétel – a pénz fizikai megszerzése, a számláról történő felvétel…” (Bertalan Rudolf (APEH): Vagyongyarapodási vizsgálat)
Mi várható az állampolgári jogok országgyűlési biztos Alkotmánybírósági beadványa kapcsán? Az Alkotmánybíróság meg fogja állapítani, mint már eddig is többször: a „vagyonosodási vizsgálatokat” szabályozó jogszabályok nem alkotmányellenesek, sőt az Art. 109. (3) bekezdése alkotmányossági okokból került a törvénybe. Az adóhatóság jogsértő gyakorlatával, módszertani útmutatójával kapcsolatosan pedig várhatóan korábbi alkotmánybírósági határozat mintájára fog indoklás születni. Ez a következő: „Amikor az APEH tájékoztatója alkotmányellenes, de mégsem lehet megsemmisíteni” [23/2007. (IV. 19.) AB. határozat].
Részletek az indoklásból: ” Az Alkotmány Bíróság a tájékoztató vizsgálata során, újból elvi éllel mutat rá arra, hogy az indítvánnyal támadott és hasonló minisztériumi, egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, iránymutatások, útmutatók, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések, amelyek nem a Jat. garanciális szabályainak betartásával kerülnek kibocsátásra, sértik az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Jogbizonytalanságot teremtenek, kiszámíthatatlanná teszik a jogalanyok, a jogalkalmazók szervek magatartását. Bár a bennük foglalt jogértelmezésnek jogalkalmazási szempontnak semmiféle jogi ereje, kötelező tartalma nincs, miután az államigazgatás központi szervei bocsátják ki, alkalmasak arra, hogy a címzetteket megtévesszék, és a címzettek kötelező előírásként kövessék azokat. […] A törvényben foglalt garanciális szabályok be nem tartásával alkotott ilyen iránymutatások, könnyen válhatnak a jogi szabályozást pótló, a jogszabályok érvényesülését lerontó irányítási eszközökké, és ez a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen. A közigazgatásban (különösen a pénzügyi igazgatásban) továbbra is százszámra jelennek meg olyan – maguknak normativitást követelő – formák, amelyek felett nem biztosítható – az alapvetően egyedi jogalkalmazásra épülő – hatékony bírói kontroll. Ebből következően a velük szembeni hatékony fellépés lehetőségét normatív alapra kell helyezni, s a közigazgatáson belül is lehetővé kell tenni a megfelelő garanciarendszer kiépítését.”
A vagyonosodási vizsgálatok körül kialakult anomáliák miatt joggal vetődnek fel változtatást igénylő lépések. Célszerű lenne a vagyonosodási vizsgálatok módszertanát felülvizsgálni. Másodlagosan a magánszemélyek képviseletében eljáróknak van az eddigieknél nagyobb felelőssége. Az adózók képviseletében eljáróknak nem a jogszabályokat kellene kifogásolni, hanem a jogszabályban foglaltak betartását kellene kikényszeríteni, hogy érvényre jusson az adójogszabályokban megfogalmazott jogalkotói akarat, és helyette ne az adóhatóság által „normativitást követelő” állásfoglalások, módszertanok irányítsanak.
A módszertani útmutató is hivatkozik Legfelsőbb Bírósági döntésekre. Az Alkotmánybíróság is többször kifejtette, hogy közigazgatási ügyekben határozat csak jogszabályokon alapulhat, módszertanokon, bírósági döntésekre hivatkozáson nem. Miért hivatkozik alaptalanul Legfelsőbb Bírósági döntésekre az adóhatóság? „A számolási metodikát a Legfelsőbb Bíróság több vagyongyarapodási vizsgálatokkal kapcsolatos ítéletében is jogszerű adóalap megállapítási módszernek tekintette.” Ez a módszertani útmutatóban is meglévő mondat egy jogi csúsztatás. Egy bírósági ítélet sohasem mondja (mondhatja) ki egy adóhatósági határozat, számolási metodikájának jogszerűségét. Egy bírósági ítélet – a kereseti kérelemhez kötöttség miatt – csak azt mondhatja ki, hogy a határozat a felperes által vitatott körön belül nem jogsértő. Írásomban épp azzal foglalkoztam elsődlegesen, hogy az adózók képviselete vagyonosodási ügyekben „erős kívánnivalót” hagy maga után. A kialakult téves bírósági gyakorlatért elsősorban nem a bíróságok, nem az APEH, nem a Pénzügyminisztérium, hanem a gyenge felperesi képviselet a felelős.
Szabó Máté az írja hivatali közleményében: „Ennek következtében nagy eséllyel megtörténhet, hogy meg nem szerzett, esetenként nem is létező, csak vélelmezett jövedelem is adóztatás alá kerül, ami nem egyeztethető össze az alkotmányossági követelményekkel, különösen a jogbiztonság elvével” Minden szava igaz, csak az alapfeltevés téves. A jelenlegi helyzetért nem a hatályos jogszabályok a felelősek, hanem azok, akik nem lépnek fel kellő eréllyel a hatályos jogszabályok védelmében.
Tudomásul kell venni, hogy adózni kell! A vagyonosodási vizsgálatoknak van létjogosultsága, és el kell fogadnunk, hogy jogszabályi alapok rendezettek. Egyszerűen csak helyesen kellene alkalmazni őket. Az adóhatóságnak is el kellene fogadni, hogy nem akkor végzi jól a munkáját, ha évről évre nő a vagyonosodási vizsgálattal megállapított adóhiány. Pont az ellenkezője bizonyítaná, hogy sikerült javítani az adózási morálon. Ehhez persze az kellene, hogy az adóhatóság munkáját ne költségvetési és "terv-túlteljesítési "jutalmi szempontok vezéreljék.
Angyal József
okleveles adószakértő
Bér
Nyugdíj
Osztalék
Ingatlan illeték
