hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Költözik a cég – a hipaalap megosztása

  • adozona.hu

Egy korlátolt felelősségű társaság székhelyet változtatott tavaly novemberben: egy másik megyébe települt át. Mi alapján osszuk meg a bevételt és a költségeket? Sem eszköz, sem bér nem volt egyszerre két helyen, arányt nem számolhatunk. A Htv. melyik pontja vonatkozik erre az esetre? – kérdezte az Adózóna olvasója. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

A székhelyáthelyezés konkrét esetköre a törvényben nem szerepel. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 39. § (2) bekezdése általánosságban írja elő azt, hogy ha a vállalkozó több önkormányzat területén folytat tevékenységet, akkor az adó alapját meg kell osztania.

A törvény mellékletének 7. pontjában olvashatjuk, hogy a vállalkozó nem alkalmazhat olyan adóalap-szétosztási módszert, amely nulla adóalapot eredményez egy adott önkormányzat területén.

A melléklet lehetővé teszi és egyben kötelezően előírja azt, hogy ha egy vállalkozásnál sem személyi jellegű ráfordítás, sem eszközérték nem állapítható meg, akkor az ügyvezető után 500 ezer forint személyi jellegű ráfordítást lehet és kell figyelembe venni.

Ezt az 500 ezer forint ráfordítást kell tehát az adóév során megosztania a társaságnak a két önkormányzat között. Mivel ennek részletszabályait a törvény nem írja elő, így javaslom a napi arányosítást, vagyis a székhelyként való jelenlét napjai alapján ossza szét a fenti 500 ezer forintot.

Az Adózóna helyi adóval kapcsolatos egyéb írásait itt olvashatja el.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink