6 találat a(z) költözés cimkére

Duna House: január és március között az első lakást vásárlók az adásvételek 23-25 százalékát tették ki Cikk

Az első lakást vásárlók januárban Budapesten voltak a legaktívabbak, az év első hónapjában zárult eladások 23 százalékában szerepeltek, míg a vidéki területeken a március volt a legerősebb, akkor a vásárlók negyede tartozott ehhez a csoporthoz – közölte a Duna House saját adatai alapján pénteken az MTI-vel.

Költözik a cég – a hipaalap megosztása Cikk

Egy korlátolt felelősségű társaság székhelyet változtatott tavaly novemberben: egy másik megyébe települt át. Mi alapján osszuk meg a bevételt és a költségeket? Sem eszköz, sem bér nem volt egyszerre két helyen, arányt nem számolhatunk. A Htv. melyik pontja vonatkozik erre az esetre? – kérdezte az Adózóna olvasója. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Egyéni vállalkozó más városban folytatja a tevékenységét Kérdés

A Balaton környékére és a fővárosi agglomerációba költöztek sokan a járvány miatt. Nőttek az ingatlanárak is Cikk

A legtöbben az agglomerációba és a Balaton környékére költöztek tavaly, a koronavírus-járvány alatt; a legnagyobb vesztes Budapest volt – olvasható az Otthon Centrum csütörtöki közleményében.

Ügyvezető költözési és lakhatási költségeinek elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Elszámolhatja a kft. az ügyvezetőjének Angliából Magyarországra költözési költségeit? Felfogható-e a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, ha az ügyvezető a feladatai ellátása miatt költözik Magyarországra, mert átveszi az üzletvezetést a korábban ezzel foglalkozó tagtól? Illetve az itt lakás költségei (bérleti díj, rezsi) hogyan és milyen adó- vagy járulékterhek mellett számolhatók el? Az illető ügyvezető amerikai állampolgár, de Magyarországon fog élni, és innen látja el feladatait. Köszönöm a válaszát!

Bankszámlaszerződés Kérdés

Cég szétválást követően másik székhelyre költözik. Az eredeti székhelyen marad egy másik cég. Az elköltözött cég bankszámlakivonatait az új helyre továbbítják. Néhány év múlva megszünteti az elköltözött cég a bankszámlát. Több év múlva kap egy levelet az új helyre elköltözött cég, amelyben a pénzintézet több évre feltünteti a bankszámlaköltséget, és így havi néhány ezres banki költségekből több százezer forint összegű bankszámlatartozás jött létre, mert a bank nem zárta le a szerződést, és állítólag a bankszámlakivonatot kiküldte a hasonló nevű cég székhelyére. Hogyan létezhet az, hogy egy bankszámlaszerződést nem szüntetnek meg, amin több évig semmi forgalom nincs, csak halmozódik a tartozás a havi banki költségekből? Magánszemély esetében ugyanez a pénzinzézet 3000 forint pénztartozás után felszólító levelet küld, hogy amennyiben adott időig nem fizetik ki a a tartozást, akkor 8 napon belül felmondja a bank a bankszámlaszerződést. Üdv. L.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink