2 találat a(z) veszélyes munkakör cimkére

Felmondás várandósság alatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik, próbaidő alatt lévő alkalmazottunktól meg szeretnénk válni. Amikor közöltük vele szándékunkat, bejelentette, hogy várandós. Megtehetjük-e ezen tény ismeretében, hogy felmondunk neki? Cégünk veszélyes anyagokkal dolgozó munkakörben (speciális takarítás) foglalkoztatja jelenleg a dolgozót. Más munkakörbe nem tudjuk áthelyezni, csak olyan jellegű tevékenységek vannak, amelyek veszélyeztetik az egészséget, ezért speciális védőfelszereléssel kell elvégezni a feladatokat. Nem szeretnénk jogellenesen eljárni, és bíróságra sem mennénk, ezért fordulunk önökhöz tanácsért. Válaszukat előre is köszönjük!

Minden, amit a korkedvezményes nyugdíjról tudni kell Cikk

Évek óta tologatják az egymást követő kormányok a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó új szabályok megalkotását. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint 2014. december 31-ig lehet korkedvezményt szerezni. Ugyan évről évre felmerül ennek a lehetőségnek a megszüntetése, egyelőre nem ismertek a konkrét kormányzati elképzelések. Összefoglaljuk, ki, és mennyi korkedvezményt szerezhet a még életben lévő szabályok szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink