18 találat a(z) utazásszervező cimkére

Utazásszervező vállalkozást figyelmeztetett a GVH megtévesztő hirdetések miatt Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Premio Travel Holidays Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott törökországi körutazásainak árával kapcsolatosan, a Premio Kft., a Líra Könyv Zrt. és a Mester Kiadó Kft. pedig megtévesztő tájékoztatást adott a fent leírt utak egyikéhez, a kappadókiai körutazáshoz kapcsolódó vacsorakuponról. A GVH nem szabott ki bírságot, de figyelmeztetésben részesítette a Premio Kft.-t.

Kire bízná nyaralása megszervezését? Itt vannak a szempontok a döntéshez Cikk

Az utazásszervezési piac évről évre tisztul, tavaly például több mint 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban. Jó hír azonban, hogy a felszámolással megszűnő cégek száma jelentősen (41 százalékkal) csökkent. Az üzleti lehetőséget ismét egyre többen látják meg e területben; az idén már az első félévben annyi utazásszervező céget alapítottak, mint 2015 egészében – derül ki az OPTEN céginformáció szolgáltató adataiból.

Utazásszervezők, figyelem: jönnek az új szabályok! Cikk

A kormány hatályon kívül helyezné az utazásszervezők szakmai minősítő vizsgájáról szóló rendeletet, helyette felsorolná azokat a szakképesítéseket, amelyekkel betölthetők ezek a munkakörök – az erről szóló rendelet tervezete a kedden jelent meg a kormány honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink