114 találat a(z) utazási költségtérítés cimkére

Hazautazás költségtérítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkavállaló hétvégente hazautazik a saját autójával, ezért havonta 40 ezer forintot kap (vagyis 2000 kilométerre kilométerenként 20 forintot). Ebben az esetben is 9 forintig adómentes a juttatás, a felette levő rész pedig adó- és járulékköteles? Válaszát ezúton is köszönöm.

Repülőjegy -–Tao- és/vagy szja-vonzat? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban az esetben, ha egy cég ügyvezetőjének repülőjegyét a cég kifizeti, azonban az ügyvezető nem tudja bizonyítani, hogy üzleti út miatt került sor a repülőjegy megvásárlásra, akkor hogyan kell eljárnia a cégnek? 1. Taoalapot növelő tételként (nem vállalkozási célú költség) veszem számításba, így a repülőjegy árát taoként "leadózza" a cég? 2. Természetbeni juttatásként kell elszámolni a könyvekben, így a cégnek a repülőjegy bruttó értékének az 1,19-szerese után 16 % szja, valamint az ügyvezető jogállásától függően ehofizetési kötelezettsége keletkezik? 3. A cégnek mindkét pontban foglalt "terhek" után keletkezik fizetési kötelezettsége? Tisztelettel: Szekeres Zsolt

Utazási költség Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdezni szeretném, ha kiküldetési költséget számolunk el havonta a munkavállalónak, akkor azt fel kell tüntetni az M30-as lapon, vagy ha kilép, akkor az adatlapon? Köszönöm.

9 Ft/km, ha nincs saját autó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szíves segítéségét kérném abban, hogy a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltség csak saját tulajdonú személygépkocsi esetében választható, ez jelenti-e azt, hogy akkor is van erre lehetősége a munkavállalónak, ha az autó az anyósa nevén van, és később Ő lenne az üzemben tartó? Köszönöm a segítséget.

Adóköteles bevételnek számít-e? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy picit hosszan leírható kérdéssel fordulok Önhöz! Egyházunk TÁMOP-pályázat keretében nyert egy összeget, melyből különböző – az iskoláiknak, illetve az azokban tanuló diákoknak szóló – programokat valósíthatunk meg. A most problémát jelentő programunkra az ország minden – az egyházunkhoz tartozó – iskolájából hívtunk meg középiskolás diákokat. Ez azt jelenti, hogy egy vízparti településen megrendezett többnapos rendezvényre érkeztek diákok Nyíregyházáról, Győrből stb. A támogatási összeg terhére (amit a projekt költségvetésében alapból beterveztünk) az utazás költséget (vonat-, buszjegy) megtérítenénk részükre, azonban az egyház gazdasági osztálya szerint ez a gyerekek által hozott számlák alapján nem lehetséges, a projektért felelős személy(ek) javaslatára ugyanis az útiköltségről az egyház nevére kiállított számlát kértek a jegyek megváltása alkalmával. A gazdasági osztály szerint, ha ezen számlák alapján fizetnénk a gyerekek részére ki az utazási költség összegét, akkor az adóköteles bevételt jelentene náluk, így a kifizetett összegeket csökkenteni kellene az adó összegével, mivel a számla nem a gyerek saját nevére szól, hanem, mint írtam, az egyházéra. Valamint ők ezt a dolgot úgy magyarázzák, hogy a gyerekek az egyház tagjai, ezért az „kiküldte” őket erre a rendezvényre (egyébként jelentkezni lehetett rá, nem tette senki kötelezővé a résztvevők számára a jelentkezést, nem kaptak kiküldetési megbízást). Bevallom, számomra ez nem teljesen egyértelmű. Ha csak az szja-törvény 28. § (1) pontjából indulok is ki, akkor a gyerekek kezében a várható bevételükkel szemben egy szabályszerűen igazolt kiadás áll (a jegyről kiállított számla, mely ráadásul nem is a saját nevükre szól). Mivel a gazdasági osztályon dolgozó kollégáimmal nem tudunk dűlőre jutni, ezért gondoltam arra, hogy szakértőhöz fordulok. Kérem, ha érthető és egyértelmű volt a kérdésfeltevésem, akkor jogszabályi hivatkozásokkal együtt szíveskedjen nekem erre választ adni, mert ez az egy probléma sok időmet elveszi (az oda-vissza tologatás), és feltehetően ezzel későbbi félreértések is elkerülhetővé válnának. Köszönettel: Andrea

Utazási költségtérítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015. 08. 01. nappal már annak a munkavállalónak is jár a költségtérítés, akinek óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van. A kormányrendelet a kilométerenként 9 forint térítésre tér ki. Az szeretném tudni, hogy jegyek térítésére ez nem vonatkozik? A másik kérdésem: mivel kötelező a munkáltatónak a kormányrendelet szerinti juttatás adni, kinek kell ezt kezdeményezni? Ha a munkavállaló nem nyilatkozik arról, hogy megfelel a feltételeknek, a munkáltató nem tudhatja, hogy van ilyen kötelezettsége. Ebben az esetben nem vonható felelősségre a munkáltató? Tehát a munkavállalónak kell nyilatkoznia, és ekkor kötelező a munkáltatónak adni? Az érdekelne, hogy kinek kell az első lépéseket megtenni: a munkavállalónak vagy a munkáltatónak? Köszönettel: P. Miklós

Utazási költség térítése dolgozónak Kérdés

Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni. Cégünk téríti a dolgozók munkába járási költségét (cégnévre szóló számla ellenében a buszbérlet 86 százalékát). Az egyik munkavállaló szabadság miatt nem tudta behozni a bérletszámláját az adott hónapban, ugyanabban a hónapban kifizethetjük részére az előző havi és az adott havi bérletszámla 86 százalékát? Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Munkába járás költségének elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk változó munkahelyen dolgozik. A lakóhelyéről vonattal és BKV-val érkezik az aktuális munkavégzés helyszínére. Naponta vásárol jegyet, és kér róla a vállalkozás nevére szóló áfás számlát. A havi utazási költség nem éri el a 39/23010.(II.26.) kormányrendelet szerint meghatározott felső korlátot. A 100 százalék utazási költség megtérítése a munkavállalóknak keletkeztet-e adó- és/vagy járulékfizetési kötelezettséget?

Munkába járás gépkocsival Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk, egy kavicsbánya, amit a dolgozóink nem tudnak tömegközlekedéssel megközelíteni. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben elszámolhatok-e több költségtérítést nekik adómentesen, vagy csak a kilométerenkénti 9 forintot, és amit elszámolok pluszban, az munkabérként adózik? Köszönöm!

Ügynököket alkalmaz? Így térítheti meg az utazási költségeiket Cikk

Piacszerzés érdekében sok cég foglalkoztat ügynököket, akik személygépkocsival járnak havonta akár több ezer kilométer utat megtéve a lehetséges ügyfelekhez, gyakran a határon túlra is. Hogyan célszerű számukra utazási költségtérítést fizetni?

Utazási költségtérítés Kérdés

T.Szakértő! Vidéki lakhelyű ügyvezető budapesti székhelyű cég esetén BKK bérletet kaphat-e munkábajárás címén (tehát adómentesen)? A lakhelye és Budapest közti közlekedésre nem kap térítést, azt cégautóval intézi. Segítségét köszönöm. Ildi

Oktató szállásköltsége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk szerződést kötött külső céggel oktatás megtartására. Az oktató szállásköltségét, a szállodából a cégünkhöz történő utazását is mi fizetjük, a cég nevére szóló számla alapján. Ebben az esetben a szállodaszámlát és a taxiszolgáltatást is oktatási költségre kell könyvelni? Köszönöm szépen a válaszát!

Munkába járás költségtérítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünkben munkába járás költségtérítéseként és az ingázóknak a busz és vasútbérlet 86 százalékát, illetve a törvény által engedélyezett esetekben a kilométerenkénti 9 forintos költségtérítést juttatjuk. Mindezek igazolásához lakcímet, illetve tartózkodási helyet igazoló okmánymásolatot és útvonaltervet kértünk. Amennyiben a munkavállaló okmánnyal lakóhelyét nem tudja igaolni, csak nyilatkozik, hogy honnan jár munkába (nincs bejelentve oda, ahol életszerűen tartózkodik, adható-e az adótörvények szerinti juttatás? Elfogadható-e a nyilatkozat? Ki tartozik felelőséggel, ha nem felel meg a valóságnak a dolgozó nyilatkozata? Üdvözlettel: Andrea

Órákat utazik a munkavégzés helyszínére? Ez számít munkaidőnek Cikk

Mikor számít bele az utazási idő a munkaidőbe? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértőnk válaszolt.

Hazautazás költségtérítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnénk téríteni a hétvégi hazautazás, illetve a napi munkába járás költségét azoknak a munkavállalóknak, akiknek a lakóhelye, illetve a tartózkodási helye a közigazgatási határon kívül fekszik. Kérdésünk: milyen nyilatkozatra, dokumentumra van szükség ennek a kifizetéséhez? Kérjük, hogy nyilatkozzanak a lakóhelyükről? Régebben olyan álláspontok is megjelentek, hogy a lakcímkártya másolata megfelelő dokumentum a költségtérítés jogosságának igazolásához, de nem tudjuk, van-e jogosultságunk a lakcímkártyáról másolatot készíteni. Válaszukat előre is köszönjük!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink