96 találat a(z) utazás cimkére

A Wizz Air gépei indultak a legnagyobb késésekkel tavaly Nagy-Britanniában Cikk

A brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) adatai alapján készített felmérés szerint a Wizz Air légitársaság járatai indultak a leghosszabb késésekkel tavaly Nagy-Britanniából. A törölt járatok nem szerepelnek a felmérésben.

Módosította a kormány a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendeletet Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 42. számában március 23-án megjelent a közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 91/2023. kormányrendelet, mely két kormányrendelet módosításán túl a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. kormányrendelet módosítását is magában foglalja.

Hétfőtől 10 százalékkal drágább lesz taxival utazni Budapesten Cikk

Hétfőtől tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő – közölte az MTI.

Vármegye- és országbérlet: mit jelenthet a személyi jövedelemadózásban? Cikk

A májustól bevezetésre kerülő új utazási bérletek bevezetése több ponton is érinti a jelenleg érvényes adózási szabályokat. Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – néhány fontos összefüggésre hívjuk fel a figyelmet.

Gépjárművel történő utazás költségtérítése Kérdés

BKK: márciustól azonnali jegyérvényesítés a BudapestGO-ban Cikk

Márciustól azonnal lehet jegyet érvényesíteni a BudapestGO alkalmazásban a fővárosi közösségi közlekedésben; a mobiltelefonos fizetés során is használt technológiának köszönhetően 4 lépéssel kevesebb és 10 másodperccel rövidebb lesz a jegyérvényesítés és a bérletbeolvasás – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Kína igyekszik minimalizálni a járvány terjedésének kockázatát az ünnep alatt Cikk

Kína igyekszik minimalizálni a koronavírus-járvány terjedésének kockázatát a holdújév alkalmából utazni készülők körében – közölte az MTI.

Peking elfogadhatatlannak tartja a Kínából érkező utasokkal szemben külföldön kötelező tesztelést Cikk

Peking elítélte kedden, hogy több mint egytucatnyi ország kötelezővé tette a koronavírustesztek alkalmazását a Kínából beutazókkal szemben, miután a távol-keleti országban példátlanul megnőtt az esetszám – közölte az MTI.

Meghosszabbítják az ukrajnai menekültek ingyenes utazási lehetőségét a BKK járatain Cikk

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2023. március 31-éig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget a közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekült személyek számára. A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére a díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan, egy személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe – tette közzé csütörtökön honlapján a BKK.

Szallas.hu: tavalyhoz képest 60 százalékkal többen foglaltak szállást szilveszter éjjelére Cikk

Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.

A karácsonyra Olaszországba érkező kínai turisták több mint felének pozitív lett a koronavírustesztje a milánói repülőtéren Cikk

A Kínából a karácsonyi ünnepekre Olaszországba érkező utasok több mint fele pozitívnak bizonyult a koronavírusteszten a Malpensa milánói repülőtéren – jelentette be Guido Bertolaso lombardiai tartományi jóléti felelős szerdán. Az egészségügyi tárca a Kínából érkezők kötelező tesztelését mérlegeli.

Nemzetközi lapszemle: fennakadásokra lehet számítani az Egyesült Királyság repülőterein megkezdett sztrájk miatt Cikk

Munkabeszüntetésbe kezdtek a brit határrendészet (Border Force) az útlevélellenőrzésekért felelős dolgozói az Egyesült Királyság repülőterein, miután a kormány nem teljesíti munkabér-követeléseiket – közölte honlapján a BBC.

Hallgatói jogviszony utazása Kérdés

Allianz: több millió forintot fizethet az, aki biztosítás nélkül szenved síbalesetet külföldön Cikk

Hatmillió forintot is kifizethet az a síelő, aki nem köt utasbiztosítást és külföldi pályán szenved balesetet – hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária Zrt. az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében.

Ma használhatók utoljára az előző tanévi matricával ellátott diákigazolványok Cikk

Szerdán használhatók utoljára az előző tanévre szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok a MÁV-Volán-csoport járatain.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink