178 találat a(z) pótszabadság cimkére

Átlagosan 30 százalékkal nő a kormánytisztviselők bére Cikk

Elfogadta a kormány elfogadta, és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek megszavazása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.

Hozzátartozó halála utáni pótszabadság Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném segítségét, hogy jár-e pótszabadság egy munkavállalónknak akkor, ha a feleségének a szülei (tehát az anyósa és az apósa) sajnálatosan egy hónapon belül elhaláloztak? Ha jár, akkor pontosan mennyi? Külön külön 2-2 nap? Válaszát várva, köszönettel.

Minden, amit tudni kell a fiatal munkavállalók foglalkoztatásáról Cikk

A nyári szünidőben mindig aktuális kérdés a fiatal munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó szabályozás. A tizennyolcadik életévüket be nem töltött dolgozók kiemelt munkajogi védelemben részesülnek, a munkáltatóknak az általánosnál szigorúbb szabályokat kell betartaniuk az életkorukra, fejlettségi szintjükre tekintettel (munkaidő, pihenőidő, szabadság, munkavédelmi szabályok, stb.). Ezek olyan speciális rendelkezések, melyeket abban az esetben is alkalmazni kell, ha a foglalkoztatásra nem munkaviszony keretében, hanem például iskolaszövetkezeti tagsági vagy megbízási, vállalkozási jogviszony alapján kerül sor.

Apának jár-e gyermek utáni pótszabadság Kérdés

Tisztelt Adózóna! Jár-e az apának a gyermek után járó pótszabadság (1 gyerek után 2 nap) abban az esetben, ha a lakcíme nem, de a tartózkodási hely címe megegyezik az anya lakcímével? De csavar a történetben, hogy az édesanyának van egy bejelentett tartózkodási címe, mivel albérletben laknak, és a gyermeknek is ez a címe átmenetileg. Így tehát a gyerek lakcíme nem egyezik meg az apának sem a lakcímével, sem a tartózkodási helyével. Az egyetlen közös pont a történetben, hogy az anya állandó lakcíme és az apa tartózkodási helyének a címe ugyanaz. Ilyen esetben megadható-e a pótszabadság, tekintettel arra, hogy házastársak,együtt élnek, és közösen nevelik a gyermeket! Köszönettel.

Elvált szülőnek jár gyermekes pótszabadság? Kérdés

Dolgozónk elvált, a gyermeket az édesanyjánál helyezték el (közös a felügyeleti jog). Jár számára a két nap pótszabadság?

Hagyatéki tárgyalás – szabadság Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha a munkavállalónak hagyatéki tárgyalásra kell mennie a közjegyzőhöz, és a haláseset kapcsán már kivette a neki járó kettő pót szabadságnapot, akkor erre a napra fizetett igazolt távollétet kell elszámolni? Véleményünk szerint ez szabadság, de lehet, hogy rosszul értelmezünk valamit. Köszönöm!

Időarányos szabadság megállapítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődik, hogyan kell kiszámolni az időarányos szabadságát? Van-e szabályozás az arányosításra? 1. Az alapszabadság és az életkor szerinti pótszabadság összesítése után kell arányosítani, vagy 2. külön-külön kell arányosítani az alap- illetve a pótszabadságokat, és a kerekített részeredményeket kell összesíteni? Példánk: Születési év: 1981 Munkaviszony kezdete: 2018.02.03. 1. (20+6)/365x332 = 24 nap 2. (20/365x332) + (6/365x332) = 23 nap Az Mt. 121. §-a szerint az éves szabadságot kell arányosítani. Nem találtam arra vonatkozó leírást, hogy az arányosítást külön alapszabadságra és külön pótszabadságra kell elvégezni. A helyes alkalmazáshoz kérem szíves tájékoztatásukat. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel: S. Ildikó Szepi Sped Kft.

Temetési szabadság Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két nap temetési szabadsággal kapcsolatban a következő lenne a kérdésem: új munkavállaló közeli hozzátartozó halála esetén utólag, a halál után két évvel történő temetésre kívánja igénybe venni a két nap erre járó szabadságot, ebben az esetben kiadható-e a két nap pótszabadság? Köszönöm a választ.

Vezetői beosztás II. Kérdés

Tisztelt dr. Kéri Ádám! Köszönöm válaszát, viszont tovább kérdeznék. Kormánytisztviselőről beszélünk. 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 101. § (5) szerint a vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt a (3) bekezdésben szereplő pótszabadság helyett vezetői pótszabadság illeti meg, amelynek mértéke évente a) osztályvezetőnél tizenegy munkanap, b) főosztályvezető-helyettesnél tizenkét munkanap, c) főosztályvezetőnél tizenhárom munkanap. A belső ellenőrzési vezető pozíció nem számít vezetői pozíciónak, így sem pótlékra, sem pótszabadságra nem jogosult? Köszönöm válaszát!

Önkéntes tartalékos katona pótszabadsága Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem a következő: ha kft. munkáltató megállapodást köt a Magyar Honvédséggel a kft. munkavállalója önkéntes tartalékos katonai szolgálata miatt, ha ilyen jogcímen behívja a Magyar Honvédség és emiatt munkakörét nem tudja ellátni, erre az időre kell-e és milyen ellátást fizetni a munkáltatónak a munkavállalója részére? Erre az időre a munkáltató kompenzálást kap a Honvédségtől. Köszönöm a választ.

Pótszabadságok arányosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi esetre kérném szíves válaszát. Munkavállalónk felmondási ideje február 28-án ér véget. Életkorának megfelelően az alapszabadsága 26 nap, két 16 évesnél fiatalabb gyermeke után 4 nap pótszabadsága van. Kérdés: a munkaviszony megszűnésével az időarányosan járó szabadság számításánál figyelembe kell-e venni a gyermekek utáni pótszabadságot (26+4/12*2 ) vagy (26 alap/12*2)? Válaszát köszönve, tisztelettel.

Gyermek utáni kedvezmények átruházása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné az otthon a gyerekével lévő lánya helyett igénybe venni a különböző ellátásokat, úgy mint családi adókedvezmény, gyerek utáni pótszabadság, gyermek ápolási táppénz. A munkavállalónk nem gyámja az unokájának. Van-e lehetőség a fent leírtakra? Köszönöm a segítséget, Révész-Dunszt Petra

Kormánytisztviselőként nyugdíjba vonulás Kérdés

Kormánytisztviselőként 2018. június 6-án töltöm be a rám vonatkozó korhatárt, és ekkor lesz meg a 40 év szolgálati időm is. Kérdésem: mennyi a felmentési idő, és mennyit kell ledolgozni? A 40 év munkaviszony kapcsán jár-e valamilyen jutalom és esetleg pótszabadság?

Megváltozott munkaképességű munkavállaló, ha nem hívják be felülvizsgálatra... Kérdés

Tisztelt Szakértő! Megváltozott munkaképességű kollégánk (80%-os össz. egészségkárosodott) felülvizsgálata 2017. februárban lett volna esedékes, de a mai napig sem hívták be felülvizsgálatra. Ilyen esetben mi a teendő, beszámítható-e a rehabos létszámba, illetve jár-e részére 2018-ra az 5 nap pótszabadság? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Pótszabadság megváltozott munkaképességűnek Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkáltató most szembesült azzal, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozójának az 5 nap pótszabadságot eddig nem vette figyelembe, nem adta ki. Mi a helyes eljárás, van-e módja visszamenőlegesen "kárpótolni" a munkavállalót? (Idén természetesen már rögzítette a pótszabadságot az illetőnek.) Válaszát köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink