258 találat a(z) nyilatkozat cimkére

Alanyi adómentes határ 2017 Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha jól tudom, akkor ha egy kft. jelenleg alanyi mentes, és idén meghaladja ugyan a 6 millió forintot a bevétele, de nem éri el a 8 milliót, akkor jövőre lehet alanyi mentes. Kérdésem, hogy idén a jelenlegi szabályok szerint 6 milliós határ túllépése miatt kell áfát fizetnie, bevallást benyújtania? Be kell adjam a bejelentést az általános áfaszabályokra való áttérésre, aztán december 20-áig jelezni, hogy 2017. január 1-jétől alanyi mentes leszek? Válaszát előre is köszönöm.

Kockázati biztosítás cafeteria elemként Kérdés

A munkavállaló által kötött és fizetett kockázati biztosítás díjának térítése cafeteria (választható) elemként biztosítható? Amennyiben igen, akkor milyen dokumentum, nyilatkozat szükséges hozzá?

Illetékkedvezményre jogosult? Nagyon figyeljen, mikor nyilatkozik! Cikk

Ha egy 35 év alatti magánszemély 2012-ben az 5,9 millió forint forgalmi értékű első lakásvásárlása esetén nem vette igénybe az 50 százalékos illetékkedvezményt, utólag érvényesítheti azt? Minden feltételnek megfelelt volna, csupán nem tájékoztatták erről a lehetőségről, és így akkor nem nyilatkozott, hogy élni szeretne vele – kérdezte olvasónk. Dr. Szeiler Nikolett, ügyvéd, adótanácsadó szakértőnk válaszolt.

Osztalékfizetés tőkerendezés előtt Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kft. 500 ezer forint jegyzett tőkével alakult, és jelenleg is ennyi a tőkéje. A 2015. évben 12 500 eFt volt az adózott eredménye, ebből 10 000 eFt osztalék kifizetését határozta el, a többi 2500 eFt a továbbiakban az eredménytartalékban szerepel. 2016. évben a társaság kifizetheti-e az osztalékot (nem veszélyezteti a működést), ha még nem emelte fel a jegyzett tőkét 3000 eFt-ra? Ha kifizethető az osztalék, akkor kell-e nyilatkozni a taggyűlés felé, hogy nem veszélyezteti a kifizetés a működést, és be kell-e nyújtani a nyilatkozatot a cégbíróság felé? (A társasági szerződés még nem módosult az új Ptk.-ban foglaltaknak megfelelően.) Válaszát előre is köszönöm: Pné Enikő

Fémértékesítés áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy fémértékesítéssel foglalkozó kft. milyen módon tudja igazolni, hogy az általa értékesített áru kapcsán fordított áfával kell kiállítania a számlát? Nyilatkozatot kell a számla mögé tenni a vevő részéről, hogy az áfatörvénybeli kritériumoknak megfelel? Köszönöm válaszát!

Kettős adóztatás elkerülése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelünk tevékenysége tolmácsolás, fordítás. Görög cég szeretne vele szerződést kötni. A megbízó görög cég kéri a kettős adóztatást kizáró nyilatkozatot. Ők adtak is egy görög, illetve angol nyelvű nyilatkozatot kitöltésre, de ezzel itt nem tudunk mit kezdeni. Kérdésem az lenne, hogy milyen nyomtatványon tudjuk ezt a nyilatkozatot megtenni?Válaszukat előre is köszönöm

Alapítvány adóbevallásai Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nem találtam egyértelmű választ arra a kérdésemre, hogy egy iskolai közhasznú alapítványnak kell-e beadni a bevallásokat kiváltó (08.01) NY nyilatkozatot, ha nem volt és jelenleg nincs semmi személyi jellegű kifizetése. Válaszát előre is köszönöm!

Utazási iroda áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar utazásszervező szállást, belépőjegyet, programokat értékesít utazási csomagban. Ezeket belföldi adóalanytól szerzi be, az igénybevett szolgáltatások teljesítési helye Magyarország. Az utazási csomag megrendelője külföldi utazásszervező, aki továbbadja az utazási csomagot külföldi magánszemélyek részére. A külföldi utazásszervező rendelkezik uniós adószámmal. A magyar utazásszervezőnek milyen szabályok alapján kell adóznia? Kell-e nyilatkozatot kérnie a külföldi utazásszervezőtől, hogy ő nem végfelhasználó? Hogyan változik a belföldi utazásszervező adózása, ha a külföldi utazásszervező nem uniós adóalany? Minden más a fent leírtakkal azonos. Válaszát előre is köszönöm.

Adószámos magánszemély Kérdés

Adószámos magánszemély számlát állít ki egy cégnek 990 ezer forint értékben gépészeti tervezésről. Kérdéseim: 1. A cégnek (kifizetőnek) kötelező-e levonnia, illetve befizetnie 15 százalék személyi jövedelemadót a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót, a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, 10 százalékos egyéni nyugdíjjárulékot és a 7 százalékos egészségbiztosítási járulékot. 2. Van-e arra mód, hogy a magánszemély maga vallja be az adókat? Kötelező-e a cégnek nyilatkozatot kérni a magánszemélytől, hogy hogyan kíván adózni? 3. Mi a teendő, ha a magánszemély nem akarja a nyilatkozatot kitölteni, de 50 százalékos költséget kíván figyelembe vetetni?

Osztalék eho Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015. évi jóváhagyott osztalékot szeretne felvenni a magánszemély tulajdonos 2016-ban. Az osztalék összege meg fogja haladni azt a határt, hogy a 14 százalékos ehót a 450 ezer forintos határig kelljen fizetni. A kifizetéskor a magánszemély nyilatkozhat-e arról, hogy a kifizetésig más jövedelmeiből levont természetbeni és pénzbeni egészségbiztosítási járulékot a 14 százalékos összegű ehóból a kifizető levonja? Nekem a törvényből úgy tűnik, hogy a magánszemély csak arról nyilatkozhat, hogy meghaladja-e a 450 ezer forintot vagy nem a levont egészségbiztosítási járulék. Tehát a kifizetőnek a 450 ezer forint ehót kell az osztaléknál figyelembe vennie, nem vonhatja le évközben a más jövedelmekből levont egészségbiztosítási járulékot. Ezt a magánszemélynek kell majd év végén rendeznie az szja bevallásában. Kérdésem, hogy jól értelmezem-e az eho törvény idevonatkozó részét? Köszönettel:

Autókereskedő illetékmentessége Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Az alábbi ügyben szeretném a segítségét kérni. Egy autókereskedő kft. 2015-ben nem szerzett bevételt, mivel "alvó cégként" nem végzett semmilyen tevékenységet. 2016 júniusában szeretné beindítani a társasági szerződésében már évek óta szereplő autókereskedői tevékenységét. Ebben az esetben hogyan nyilatkozhat a GJFORGNYIL nyomtatványon? Nyilatkozhat-e arról, hogy a bevétele 50 százaléka autóértékesítésből fog származni (2016-ban), és így megkaphatja-e a 2016. év fennmaradó részére az illetékmentességet? Vagy ettől a lehetőségtől elesett amiatt, mert a tevékenység már régebb óta szerepel a nyilvántartásban, és 2015-ben 0 forint volt az árbevétele? Nagyon köszönöm válaszát!

Orbitális büntetések jöhetnek a reklámadóban Cikk

A reklámadó idei tervezett változása kizárólag a törvény korábbi módosításainak kikényszeríthetőségét segíti elő, hatalmas összegű büntetések kivetésével. A reklámadótörvény (2014. évi XXII. törvény) ambiciózus célkitűzése már korábban is az volt, hogy adóztatás alá vonja a Magyarországon le nem telepedett internetes reklámközzétevőket, illetve a nyilatkozatot nem adókat. A jogalkotó idén bekeményített.

Családi adókedvezmény munkáltató általi érvényesítése nyilatkozat hiányában Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a magánszemély nem adott le családi kedvezményhez nyilatkozatot a munkáltatója felé, ennek ellenére a munkáltató érvényesítette 2015. évre havonta a kedvezményt. Sem a munkáltató, sem a munkavállaló nem észlelte a hibát év közben. Most – 2016. májusában – a munkáltató rádöbbent a hibájára, és szóban tájékoztatta a munkavállalót, akitől havonta visszavonja a korábban érvényesített kedvezményt. Helyes-e ez a gyakorlat? A dolgozó élhet-e "kártérítési" vagy bármilyen igénnyel a munkáltató felé a nyilatkozat hiányában érvényesített kedvezmény miatt? Válaszukat köszönöm!

Belföldi fordított adózás: így csökkentheti kockázatát Cikk

Bár a belföldi fordított adózás tárgykörét az áfatörvény meghatározza, a partnerre vonatkozó összes információ nem feltétlenül áll a számlát kiállító adózó rendelkezésére. Ezek hiányában kockázatos lehet a fordított adózás. Ebben segíthet a partnertől kért nyilatkozat.

Adóhivatali felhívás nyilatkozattételről Cikk

Az adóalanynak a regisztrációs adóról szóló törvény új előírása szerint nyilatkoznia kell gépkocsija környezetkímélő kategóriába sorolásáról, illetve a csekély összegű (de minimis) támogatásról, amelyeket új nyomtatványokon tehet meg – közölte a NAV.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink