51 találat a(z) fiktív cimkére

Fiktív munkaerő-kölcsönzés, adócsalás: vádemelésig jutott az ügy Cikk

Újabb harminchat ember ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség abban az országos fiktív munkaerő-kölcsönzés miatt indult bűnügyben, melyben korábban már két vádiratot nyújtottak be – közölte a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Ötmilliárd forintos költségvetési csalással vádolnak összesen 42 embert Cikk

Több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy webáruház beszállítói ellen, akik fiktív cégek beiktatásával csalták el az adót – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

Fiktív cégeket, strómanokat mozgatott a lebukott számlagyár Cikk

Több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

Áfa fiktívnek minősített számla korrekciójánál – így döntött a Kúria Cikk

Miután az adóhatóság, majd a bíróság után a Kúria is fiktívnek minősítette a számlát, az adózó a számla stornírozással csökkentette árbevételét és fizetendő áfáját. A stornó számla ügye is eljutott a Kúriáig.

Komoly büntetésre számíthatnak a fiktív munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzései során a fiktív munkaerő-kölcsönzést folytató cégek komoly szankciókra számíthatnak, jelentős adóbírságot fizethetnek – figyelmeztet a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda.

16 gyanúsított egy fiktív számlákat kiállító bűnszervezetben Cikk

Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Havi 1,5 milliós készpénzes összeghatár Kérdés

Tisztelt Cím! Vendéglátó egységet üzemeltetek és a zárjegyes italokról, üdítőkről stb. szállítótól utalásos számlát kapok, melyet a bankszámlájára készpénzben befizetve teljesítek oly módon, hogy a közlemény rovatban hivatkozásként az aktuális számlaszámok szerepeltetve vannak. Az a tiszteletteljes kérdésem/kérésem, hogy így is készpénzes teljesítésnek számít? Ebben az esetben is vonatkozik rám a havi 1,5 milliós összeghatár? Vagy ellenkezőleg, így már korlátozás nélkül fizethetek, mert ily módon már nem a szállító-vevő pénztára között történik a készpénzfizetés. Azaz kizárhatóvá vált a fiktív számlázás, befogadás. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Cecília

Jogtalan kifizetésekkel, fiktív számlákkal összefüggő ügyben döntött a Kúria Cikk

Jogtalan kifizetésekkel, fiktív számlákkal összefüggő ügyben döntött a Kúria.

Fiktív számlákkal csaltak több mint egymilliárd forintot Cikk

Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban fülelt le a NAV Borsod megyében. Az összehangolt akcióban a pénzügyi nyomozók az elcsalt adót szinte az utolsó forintig biztosították.

Vádirat újabb 137 ember ellen a fiktív munkaerő-kölcsönzések ügyében Cikk

Újabb 137 ember ellen nyújtott be vádiratot az országot behálózó, fiktív munkaerő-kölcsönzések ügyében a Heves Megyei Főügyészség – közölte a megyei főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel.

Fiktív cégek kereskedtek, képtelen helyeken tárolták a könyvelési iratokat Cikk

Mintegy kétszázmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek egy műanyagipari cég vezetői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók. Egy időpontban húsz helyszínen jelentek meg a NAV munkatársai és biztosították az okozott adóhiány megtérülését.

Adócsalásra épített cégpiramist, vádat emeltek ellene Cikk

Cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek ellenük – közölte Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Százmilliós kárt okoztak az áfacsalók Cikk

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Csődbűntett miatt hét évre varrnak be egy építési vállalkozót Cikk

Csaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy helyi építési vállalkozót – tájékoztatta a bíróság szóvivője szerdán az MTI-t.

3 milliárdos csalással vádolnak negyven embert Cikk

Egy bűnszervezet tagjai, valamint személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek vezetői és strómanok, összesen negyven ember ellen emelt vádat milliárdos költségvetési csalás miatt – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t. A közlemény szerint egy öttagú bűnszervezet 2013-tól olyan munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céghálózatot hozott létre, amelyben a cégek élére strómanokat állítottak, akik csupán papíron vezették a vállalatokat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink