481 találat a(z) bér cimkére
Pénzhiány miatt kevés a sofőr a koraszülött mentésnél Cikk
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat – nyilatkozza a Világgazdaság szerdai számában a szolgálat szakmai vezetője.
Hosszabbodna a munkaidőkeret: módosítanák az Mt.-t Cikk
A mostani triplájára nőne a munkaidőkeret az Országgyűlés gazdasági bizottsága T/15035 szám alatt a munka törvénykönyvét módosító javaslata szerint. Az előterjesztés általános vitája ma kezdődik, a javaslat elfogadás esetén 2017. július 1. napján lépne hatályba.
Magyar-román bér-összehasonlítás: ki jön ki belőle jobban? Cikk
Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a román közhivatalnokok, mint Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában – írta pénteki számában a Ziarul Financiar című román napilap.
Bérmegállapodást kötöttek a közterület-fenntartók Cikk
Aláírta a bérmegállapodást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), ennek értelmében a dolgozók április elsejétől átlagosan 6,4 százalékos alapbéremelést kapnak – közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.
Növelik a béreket az élelmiszerláncok Cikk
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, munkaerőt viszont nem mindenhol keresnek az MTI-nek nyilatkozó cégek tájékoztatása szerint.
Az áfacsökkentés után sem nőtt a pincérek bére Cikk
Az áfacsökkentés után sem emelkedett a pincérek bére, még mindig jócskán elmarad az átlagbérektől – írja a Népszava.
Megvan a bérmegállapodás a Lufthansánál Cikk
Ötéves huzavona után megszületett a bérmegállapodás a német Lufthansa légitársaság és a vállalat pilótáit képviselő szakszervezet között - jelentette a német cég szerdán.
Munka törvénykönyve 262. §, tájékoztatás, értelmezés Kérdés
Tisztelt Szakértő! Ön szerint az Mt. 262. §-a feljogosítja az üzemi tanácsot, hogy valamennyi munkavállaló konkrét bérét megismerje, vagy csak a munkabérek változását, amiről a munkáltatónak egyébként is tájékoztatnia kell? Továbbá ez százalékos változás közlését vagy konkrét változás számszerű megosztását jelenti az üzemi tanáccsal? Egyénenként, munkakörönként, vagy az összes munkavállaló átlagában? Hogyan tudja az információadást az ÜT kikényszeríteni? Van erre valamilyen szankció, ami arra ösztönzi a munkáltatót, hogy kiadja az adatokat (amennyiben a konkrét, Mt.-ben nem írt kérés jogszerű)? Segítségét köszönöm.
Sztrájkolnak az argentin focisták Cikk
Az elmaradt bérek miatt a hétvégén sztrájkolni fognak a labdarúgók az argentin bajnokságokban.
Ajándékutalvány előadónak Kérdés
Tisztelt Surányi Imréné! Egy 2015-ben az egyházi intézmények által tanulmányi versenyek alkalmával adott ajándékutalvány adózásával kapcsolatban feltett kérdésre ön válaszolt. Válaszában nagyon röviden érintette a meghívott előadókra vonatkozó rendelkezést is, ami felvetette bennem a következő kérdést. Ha egy előadásra meghívott előadónak pl. könyvvásárlási utalványt vásárolunk, amelyet csak egy meghatározott könyváruház-láncban lehet levásárolni, akkor annak az értékét bérként kell kezelni és az összeget számfejteni kell szja és egyéb járulékok levonásával, vagy esetleg, mint önálló tevékenységből származó bevétel, annak a 90%-át kell adóalapként kezelni? Vagy félreértem a hivatkozását a kérdésre adott válaszban és csak mint kifizető tartozok utána szja- és ehofizetési kötelezettséggel? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel!
Munkaerő-kölcsönzés és díjazás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Amennyiben egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég kölcsönad munkavállalót, úgy az egyenlő bánásmód betartása azt jelenti, hogy ugyanannyi bért és béren kívüli juttatást kell, hogy nyújtson, mint amit a kölcsönvevő a saját munkavállalóinak? Az emiatt bekövetkező változást (például minimálbér-emelkedés vagy bérnövekedés a kölcsönvevőnél) a kölcsönzési szerződésben átterhelheti a kölcsönbeadó a kölcsönvevőre? Illetve a rendkívüli munkavégzésből eredő többletköltségeket is? Vagy mindez a felek megegyezésétől függ (tekintettel arra, hogy kölcsönadó és kölcsönvevő között polgári jogi szerződés jön létre)? Köszönettel.
Dolgozó nem veszi fel a munkát Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérem a tanácsát: a probléma a következő: a dolgozó nem jelent meg a munkavégzés helyszínén, nem jelentkezett munkára, távollétét nem igazolta betegséggel, szabadságot sem vett ki, mivel már nincs szabadsága. Visszajött két hét után, és kérdésemre, hogy hol volt, az volt a válasza, hogy fontos dolga volt. Erre a két hétre, mint munkáltató köteles vagyok-e bért és járulékot fizetni a munkavállalónak? Tisztelettel: T. Tihamér
Állásidő időjárási vis maior esetén Kérdés
Tisztelt Szakértő! Mélyépítkezési vállalkozásom télen is foglalkoztatja a munkavállalókat. Az idei télig ez nem is volt probléma, azonban a mostani rendkívüli hideg időjárás nem tette lehetővé a munkát. Olvastam, hogy ha elháríthatatlan külső ok következik be (a rendkívüli időjárás a mélyépítési vállalkozásom esetén ennek tekinthető?) nem vagyok köteles állásidőre fizetni. Ha valóban így van, ezt hogyan adminisztráljam le (van erre formanyomtatvány, formaszöveg stb.),illetve ha kell adnom bért, ezt milyen formában kell megtennem, van-e erre is valamilyen formanyomtatvány, formaszöveg, illetve az idevonatkozó paragrafusokat szeretném megkérdezni. Szeretném pontosan ledokumentálni az egészet, hogy egy esetleges ellenőrzés során minden rendben legyen. Válaszát előre is köszönöm, Tisztelettel: T.Tihamér
Hatalmas bérígéret a szociális ágazatban dolgozóknak Cikk
A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Emelt bér a rendvédelmi hivatásos állománynak Cikk
A napokban kapják meg a rendvédelmi hivatásos állomány tagjai az idei első, öt százalékkal emelt fizetésüket – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.