hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bérmegállapodást kötöttek a közterület-fenntartók

  • MTI/Adózóna

Aláírta a bérmegállapodást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), ennek értelmében a dolgozók április elsejétől átlagosan 6,4 százalékos alapbéremelést kapnak – közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a havi bruttó 200 ezer forint alatt kereső FKF-dolgozók 8,5 százalékos alapbéremelést kapnak, a 350 ezer és 500 ezer forint közötti bruttó alapbérrel rendelkezők 3 százalékos emelésben részesülnek, az 500 ezer forintos sáv felett pedig nem lesz emelés.

A megállapodás szerint az alkalmazottak január-márciusra vonatkozóan egyszeri kifizetést kapnak, az FKF által tavaly ígért bruttó 70 ezer forintos jutalom mellett pedig sikerült megállapodni bruttó 280 ezer forint jutalom kifizetésében is.

Emellett rögzítették azt is, hogy ha a munkáltató 2017-re pluszforrásokhoz jut, akkor haladéktalanul újrakezdi a tárgyalásokat a szakszervezettel.

Király András, az FKF 2800 dolgozója közül 2100-at képviselő HVDSZ 2000 elnöke a közleményben azt írta, épp azok a dolgozók kapnak nagyobb emelést, akik fizikai munkát, kézi, gépi úttisztítást vagy éppen hulladékbegyűjtést végeznek. Ők a munkavállalók felét teszik ki – tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a szakszervezet továbbra is tartja magát eredeti követeléséhez, vagyis a három év alatt 30 százalékos béremeléshez, ezért rövidesen folytatni szeretné a tárgyalásokat a munkáltatóval, a tulajdonossal és a tavaly óta működő Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel.

A HVDSZ 2000 FKF-nél működő alapszervezete 2016 tavaszán kollektív munkaügyi vita keretében kezdett bértárgyalásokat az FKF Zrt.-vel. Mivel a tárgyalások többször elakadtak, a szakszervezet 2017. február 20-ára sztrájkot tervezett. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban elutasította a szakszervezet még elégséges szolgáltatások megállapítását kérő beadványát, így nem volt lehetőség a munkabeszüntetés jogszerű megtartására.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink