117 találat a(z) Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal cimkére

A november 24-ig beérkezett mintákat vizsgálja még idén a Nébih borászati laboratóriuma, rendhagyó eljárásrend a pezsgőkre Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Budaörsi úti telephelyén december 8. és január 2. között rekonstrukciós munkálatok zajlanak majd. A hivatal felhívja az ügyfelei figyelmét, hogy 2023-ban lezárt vizsgálatra kizárólag a november 24-ig beérkezett minták esetén lesz lehetőség, a pezsgők esetében pedig rendhagyó eljárásrend lép életbe – írja honlapján a Nébih.

Egyre közelebb a magyar határhoz az afrikai sertéspestis Cikk

Október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét házisertés-állományokban. A horvát járvány nyári kezdete óta a kitörések száma meghaladta az ezret, a fertőzött állatoké a húszezret. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a körültekintő és felelős hozzáállásra hívja fel a Horvátországba utazók figyelmét, egyúttal a déli vármegyék sertéstartóitól a kiemelt járványvédelmi intézkedések betartását kéri – írja honlapján a Nébih.

Újabb szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés indult Cikk

Hagyományteremtő szándékkal idén először őszi szezonális ellenőrzéssorozatot rendelt el Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, mely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával, 2023. október 16. és október 29. között zajlik országszerte – írja az Agrárminisztérium (AM) sajtóközleménye nyomán a portal.nebih.gov.hu.

Puffasztottrizs-szeleteket hívtak vissza a forgalomból Cikk

Határérték feletti kadmiumtartalom lehetséges jelenléte miatt visszahívták a forgalomból az ENJOY FREE! 100 grammos natúr és az ENJOY FREE! 100 grammos sós puffasztottrizs-szeletet – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Tűzgyújtási tilalom csütörtöktől hét vármegyében Cikk

Az elmúlt napokra jellemző tartós kánikula és csapadékmentés időjárás miatt csütörtöktől hét vármegyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

Extrém magas kockázatúvá vált Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye illegális fakitermelésben Cikk

A faanyag-kereskedelmi lánc felügyeletét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) végzi. A hivatal szakemberei a tavalyi évben is számos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy visszaszorítsák az illegális fakitermelést és -kereskedelmet. A 2022-es vizsgálatok összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye extrém magas kockázatúvá vált, de több további vármegye esetében is történt változás – írja honlapján a Nébih.

Tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés: eddig 87 bírság, összesen 6,3 millió forint értékben Cikk

Idén március 14-én elindult az egész országra kiterjedő tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amely április 10-ig tart. Eddig 1154 vizsgálatra került sor, ebből 87 esetben szabtak ki bírságot a szakemberek, összesen több mint 6,3 millió forint értékben – jelentette be szerdai közleményében Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Újra megjelent a madárinfluenza Békés vármegyében is Cikk

Békés vármegyében lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A dél-alföldi vármegyében a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, az állomány leölése folyamatban van – írja honlapján a Nébih.

Ezt a szalámit ne egye meg! Téliszalámit hív vissza a Tesco Cikk

Téliszalámit hív vissza a Tesco, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.

Csongrád-Csanád megye eddig fertőzésmentes területén jelent meg a madárinfluenza Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Csongrád-Csanád megye újabb területén – írja honlapján a Nébih. A székkutasi, fertőzött hízólúdállomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént, a térségben életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások. Eközben Békés megyében az összes védőkörzetet feloldotta a Nébih.

Kerülje el a bírságot! A Nébih segít az őstermelői árusításkor nyilvánosan kihelyezendő, kötelező feliratokban Cikk

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új, online „plakátgeneráló” lehetőséggel segíti az őstermelőket. A funkció a többi élelmiszerlánc szereplő számára is elérhető, olvasható a Nébih honlapján.

Termékvisszahívás: gond van a disznósajttal Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat az Auchan Tuti Tipp márkájú disznósajt visszahívásáról és forgalomból történő kivonásáról.

Gümőkóros szarvasmarhákat találtak egy Csongrád-Csanád megyei állattartó telepen Cikk

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022 májusában egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban. Az esetre a telepen elvégzett ellenőrző vizsgálat derített fényt. Az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság; jelenleg a fertőzés eredetét vizsgálják a szakemberek, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Májkrémet hív vissza a Penny Market Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján figyelmeztet az 500 grammos Dárdás Csibemájas visszahívásáról. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a lenti azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el.

Illegális fakitermelés és -kereskedelem: itt a Nébih helyzetjelentése Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a járványhelyzet ellenére is fokozni tudta fellépését a faanyagkereskedelmi lánc hatékony felügyelete érdekében. A 2021-ben folytatott ellenőrzések számadatai és az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatos aktuális statisztikai adatok összefoglalója – immár az elmúlt öt év tapasztalatait alapul véve – a Nébih honlapján olvashatók.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jelzáloghitel kamatkedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Amerikai levont adó

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kuratóriumi tagok jogviszonya

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink