23 találat a(z) EKAER cimkére

EKAER-rendszer Kérdés

Mi a teendője például az éttermeknek és a pékeknek? 1) Étterem ugyan 3,5 tonna alatti saját járművel (kockázatos) kimegy élelmiszert beszerezni egy hipermarketbe. Előre nem is tudja mit, és mennyit fog vásárolni. Rá vonatkozik az EKAER? 2) Reggel korán szintén saját járművel indítja (ez is 3,5 tonna alatti, de kockázatos) a pékség a boltokba az árut. Rá is vonatkozik az EKAER-rendszer? Előre is köszönöm.

A fiatal gazdáknak sem tetszik a rendszer Cikk

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.

EKAER-rendeletek: még mindig sok a bizonytalanság Cikk

A közúti elektronikus áfa-ellenőrzések, az EKAER bevezetésének elhalasztását, de legalábbis fokozatos bevezetését javasolja az ellenőrzés tegnap megjelent végrehajtási rendelettervezetei kapcsán írott blogjában Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.

Mától véleményezhetők az EKAER végrehajtási rendeletei Cikk

A mától elérhető és véleményezhető az online árukövetési rendszer (EKAER) két végrehajtási rendeletének a tervezete – közölte az NGM. A jogszabálytervezetek a kockázatos termékek körét, illetve a rendszer gyakorlati alkalmazásának részletszabályait határozzák meg.

Anyagi és adminisztrációs terhet okoz az EKAER Cikk

2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat. A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is szembesülni fognak az érintett vállalkozások – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Bizonyos termékkörben ugyanis előző kéthavi nettó forgalom 15 százalékát kitevő biztosítékot is kell adniuk a cégeknek, amely nagyobb összeg, mint egyhavi fizetendő áfa.

Megjelent a decemberi VálaszAdó Cikk

Bőven adott témát a szakértőknek az Országgyűlés elé terjesztett, majd november 18-án el is fogadott adótörvény-módosítási csomag.

EKAER: hézagos a szabályozás, rövid a felkészülési idő, bírságveszély Cikk

A raktárosok, logisztikusok és beszerzők számára komoly fejfájást jelenthet, hogy mit kezdjenek egy más EU tagállamból érkezett szállítmánnyal, ha annak indításáról előzetesen nem kaptak információt, így azt az EKAER-ben sem tudták bejelenteni – írja blogbejegyzésében Hegedüs Sándor (RSM DTM partner).

Itt az áfaellenőrzés csodafegyvere – keményen büntetik a szabálysértőket Cikk

Hatósági zár, tetemes mulasztási bírság, lefoglalás lehet a következménye, ha az adózó nem tesz eleget a 2015-ös adóváltozások közt szereplő EKAER-nek, amelyet kormányzati berkekben máris az áfacsalás elleni harc csodafegyvereként emlegetnek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számviteli beszámoló

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iskola üzemeltetése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink